Sziasztok!!!!

A sok-sok köszönömhöz én is csak csatlakozni tudok.:)

Az egyik legjobban sikerült tábor volt, pedig már részt vettem egyben-kettőben:)
Számomra nagyon ideális volt az önismereti munka és a szabad programok aránya.

Minden szinten sikerült feltöltődnöm, és nagyon mély felismerésekre jutottam, illetve egy-két dologban sikerült előre haladnom.

Annyira más világba kerültem általatok, hogy amikor hazafelé Orsival megálltunk egy Mc Donald's-nál, és a hátam mögött egy hölgy megszólalt: "Csak egy sor van, vagy mi a ... van?", akkor én olyan ledöbbenve álltam, hogy akkor tudatosodott bennem, hogy ja, eddig más lelki állapotban,más energiákban voltam, de hát vissza kell zökkeni a való világba.

Vagy talán valahogy tartható lehetne az az állapot?:)

Mégegyszer ezer köszönet Mindenkinek.

Kedves Kriszti!

"igencsak összekevertem a szeretetet, a harmóniára való igényemmel.
Magyarul azt gondoltam, hogy ha már nem b....szogatnak és kötözködnek velem az emberek, akkor az már a szeretet."

Nálam is ugyanígy volt, én is így gondoltam, hittem.

Az előadás nagyon jó volt, és nagyon ütős. Ott, akkor nem is éreztem annyira erősnek, csak nagyon kifáradtam, de azóta mintha valami ott lenne bennem, ami dolgozik, mozgat, él bennem. Tudom, hogy ez most zagyvaságnak tűnik, de nem tudom másképp megfogalmazni. És egyre erősebb ez az érzés.
Általában egy program után szépen lecsendesül, "elmúlik" bennem a hatás, de most ez pont fordítva van. Az idő előrehaladtával egyre erősebb.

Én is elmegyek a következő előadásra is.:))

Igen, látom magamban is azt a szerencsétlenséget, de nem kinevetem a másikat, hanem nevetek.
De nem konkrétan rajta nevetek, hanem a szituáción.
Szerintem kinevetni valakit, vagy nevetni valamin amit ő tesz, az nem ugyanaz.

Bennem semmi olyan nincs, amikor máson nevetek, hogy az hülye lenne, vagy bármi más negatív értékítélet. Magasabb rendűnek sem érzem magam. Sőt, inkább valamiféle kisebb egységet érzek velük.

Inkább valami olyasmit érzek, mintha valami feszültség lenne bennem, és az a nevetésben tör magának utat.
Persze érdekes, hogy miért pont nevetek, miért nem sírok, vagy bármi mást csinálok.
Tehát nem kinevetem őket, hanem nevetek, hogy oldódjon bennem valami.