Köszönjük a véleményedet, kedves ismeretlen barátunk.
Azonban az én olvasatomban az jött le e filmről, hogy viszonylag pontos iránymutatással szolgál a benne említett problémák ellen. Javaslom, nézd meg mégegyszer (vagy többször), s segítségül legyen egy könyv is, amely más felállásban taglalja a filmben elrejtett megoldást is: http://mek.oszk.hu/06600/06698 .

Kedves Aisling!

Igen restellem magam, amiért eddig nem reagáltam a hozzászólásodra, pedig olyan dolgokat feszegetsz benne, amelyek mindenképp válaszért kiáltanak. Sokáig nem nyitottam meg a Sanyi lapját. A könyvemmel voltam elfoglalva.Ha érdekel, itt megtalálod: http://mek.oszk.hu/06600/06698 . Most azonban itt vagyok.

Kezdjük talán az elején:
Nem kell elfogadnod azt, amit más gondol. Ettől vagyunk egyediek. Egyszerűen csak érteni kell, hogy mi van önmagunkban, amire a másik akaratlanul is felhívja a figyelmet. Lehet ez emelkedést serkentő, vagy gátló. A mi esetünkben, a tesetedben ez a hatás kérdésekre sarkall, válaszok után kutatsz. Én is. Ez emel bennünket.

"A hit alapja a pontos ismeret" - írtam. ahhoz, hogy megértsd, miért gondolom így, érdemes előbb definiálnom neked, hogy mit értek "hit" alatt. A körülöttünk élő emberek bölcsességének hiánya rányomja bélyegét a mi szóhasználatunkra is. Gyakran nem tudjuk pontosan, hogy mit is értsünk alatta. Bizonyos szópárok erősen hatnak egymásra, s keverjük őket. Ilyenek a "szerelem - belehabarodás"; a "lélek - szellem", "vágy - akarat";"információ - ismeret"; "tudás - bölcsesség"; vagy a mi esetünkben a "hit - hiedelem". A hiedelemhez nem kell pontos ismeret, elég annak egy fosztlánya, a többit kitölti a hazugság, vagy a félremagyarázás, a félelem, illetve ezek keverékéből származó képzeletünk.
A "hit" a nem látott dolgok valósága, és a leendő dolgok biztos várása.
Ahhoz, hogy hitet gyakoroljunk abban, amit nem látunk, vagy nagy biztonsággal várjunk olyan dolgot, ami még csak lesz; csak úgy lehetséges, ha egyre pontosabb és pontosabb ismerettel bírunk róla. Ha nem így van, akkor az vagy hazugságon, félrevezetésen alapuló vakhit, vagy belülről rossz alapokra épített hiedelem. Ezt mindenki a saját életén tapsztalja, maga építi fel, maga dönti el, hogy milyen alapokra és felépítményre szerkeszti meg. Kívülről senki sem képes mások hitébe beleszólni, azt akaratlagosan befolyásolni. Ha mégis megteszi, az vakhit lesz, nem hit.
A fenti fejtegetésből tehát láthatod, hogy a hit felépítése annál jobban emeli az embert Istenhez, illetve az Ő egyetemlegességéhez, egységéhez, minél pontosabb az az ismeretanyag, amely a hitét építi. Ahhoz ezzel a megszerzett ismeretanyaggal helyesen is tudjon bánni valaki, olyan képesség kell, amely alkalmassá teszi; olyan vágy kell, amely arra sarkallja, hogy ezzel közeledjen a tökéletes Egész felé, vagyis szellemiségében, spiritualitásában emelkedjen, vagy ahogy a budhista mondja, törekedjen a megvilágosodás felé. A bölcsessaég tehát nem más, mint a megszerzett ismeret helyes felhasználásának képessége.
Azt írod, hogy "a saját korlátunkon nem látunk túl". Ugye, ezt már akkor megbántad, mikor leírtad? Ha nem, akkor egy következő üzenetben írok róla. Esetleg, hogy további egészséges vitát folytathassunk, írj a "kapcsolatra", s levelezzünk, ha neked is jó.
Azt hiszem, az "ember" fogalmát is kicsit ki kell tágítanunk, hisz ha nem tévedek, neked tudomásod van róla, hogy az intelligens fajoknak mintegy 400 000 féle faja él az Univerzumban. Így az ember fogalma nem korlátozódhat egy piciny világra, a Földre, és egy csekély dimenzió-csíkra, a 7,8Hz-re, a mienkre. Ennél azért többek vagyunk. Nem keverném a fizikális képességeinket azzal a ténnyel, hogy látni igenis lényegesen tovább tudunk önnön létünknél, és szűkebb környezetünknél. Ha akarunk - természetesen.
"Mi a helyes?" Ezt nem neked kell eldönteni, nem is nekem. Mi csak tanulmányozzuk, s minél többet tudunk meg róla, annál hatékonyabban leszünk képesek látni a helyes és helytelen közti különbséget. A dialektikus világban (ahol a pólusok találkoznak, s egymással együttműködnek), mindig az bizonyul helyesnek, ami az Egészet, a megismert vagy uralt Egységet szolgálja; ezt igyekszik erősíteni, egészséges variánsait létrehozni. Míg a helytelen: ennek ellentéte. Az Egységet szétforgácsolni törekszik, annak részei fölött uralomra törni akar, el kíván szakadni az Egész nyújtotta biztonságtól, az Egészben rejlő örök érvényű ismerettől, egyetemes alapelvektől, s saját szabályokat alkot az egységből általa kiharapott Rész mindenáron való, elkülönült fenntartása érdekében.
Az Egész szempontjából természetesen nincs értelme ezeknek a kifejezéseknek, hisz ezek egymástól függnek, és bennünket, embereket tanítanak. Ezért vannak.

Az utolsó három bekezdést később válaszolom meg, kérlek légy türelemmel. Én is köszönöm, hogy végigolvastál.

Tisztelettel: Oiolosselote

Szia Arkangyal!

Azt hiszem, hogy Te itt nem az igazi tudásról beszélsz, hanem arról, hogy te a lelked (és nem a szellemed!) mélyén erősen vágyakozol arra, hogy te mindig is ember légy. Ha sose lettél volna állati megnyilvánulásban, akkor soha nem érthetted volna meg annak szükségességét, hogy ember légy. Ha csak ember vagy, honnan az erős vágy, hogy az is maradj? Gondolkodtál már ezen? Onnan föntről valaha lezuhantál, mert ellenkeztél az eredeti isteni Gondolattal, de ha nem tapasztaltad meg az öntudatlan anyaghoz ragaszkodás képességét, akkor most miért ragaszkodsz foggal-körömmel ahhoz, hogy igenis ember légy. Innen még feljebb is kell jutnod (természetesen fogsz is). de ott sem fogod magadról azt a tévhitet megfogalmazni tartósan, hogy bizony te mindig is angyal voltál, és az is maradsz.

Ne hagyd magad befolyásolni a vágyaid által, hanem láss szellemi módon, láss a benned lakozó Isten szemével. Így hogy tanítanád magad?

Ha édesapáddal kapcsolatban már jól látod a helyzet jellegét, akkor csupán idő kérdése, hogy édesanyáddal kapcsolatban is elérd a megértés ezen szintjét. Akihez közelebb érezted magad, azt hamarabb megérted, hisz jobban ismered.
A megbocsátás azonban nem a legfontosabb feladatunk. Előbb azt kell megtanulnunk, hogy egyáltalán elfogadjuk a helyzetet, amelyet e kapcsolat teremtett.
Ne barkóbázz azon, hogy odafönn jól döntöttél-e vagy sem. Ez nem annak az embernek a döntése, aki most itt vagy. Sokkal nagyobbé. És Ő biztos, hogy jól döntött. Csak tanulj meg ráfigyelni. Ott van benned Ő is. Tanulj tőle. Nyilván ehhez segít hozzá édesanyád, még ha tudattalanul is. Te viszont az ő életében segítesz megérteni neki mindazt, amit most - úgymond - még Te sem bírsz megbocsátani. Hogy tudnál, ha még nem érted.

Jó úton járva majd megértésre, azután elfogadásra, ennek következtében pedig megbocsátásra jutsz. Előbb magaddal, majd édesanyáddal szemben is. Nehéz folyamat, elhiheted, de megéri végigjárni.