Érnek bennem a válaszok, köszönöm Nektek. Hogy miért ez a blog címe ? Te tényleg nem ismered ezt a filmet Kirsikka ?! Pont Neked (is) való, olyan igazi különcöknek, akik mernek azok lenni. :)

Szerintem teljesen mindegy, hogy házasságról beszélünk-e, vagy papír nélküli párkapcsolatról, ugyanazokat a tendenciákat lehet megfigyelni. Talán annyiban nehezebb fiatalon, rózsaszín ködben dönteni a holtomiglan-holtodiglanról, hogy nincs még mögötte tapasztalat, bölcsesség. Persze nagyon sok embernél ez idős korára sem jön meg.:)
Amíg tart a szerelem, addig nincs meg a kisajátítás, bezártság érzése, már ha kölcsönös az érzés. Bár olykor egyesekben már ilyenkor is felmerül, jó lenne egy kicsit több szabadság, néhány nap pihenő csak önmagammal, a világgal, vagy egyszerűen a haverokkal. Itt szokott belépni az önzőség, a féltés, a csak számomra létezhetsz szindróma. És érdekes módon ez nem mindig bizalmi kérdés, egyszerűen úgy érzi a másik, hogy joga van a párja teljes 24 óráját az ellenőrzése alá vonni.
Ki szeret börtönben ülni egész nap, még akkor is, ha ötcsillagos a kiszolgálás ?! Ilyenkor még a dzsungel kiszámíthatatlansága is édesebb, mert ott a szabadság.

Ha mindkét fél felismeri és főleg a gyakorlatba is át tudja vinni, hogy minden ember független, szüksége van olykor szabad levegőre, akkor megmaradhat a kapcsolat működőképessége. Hogy kinél mi fér bele ebbe a szabadságba, ez lehet a legnagyobb buktató. Mindenkinek a lelkiismeretére van bízva.

A másik, ami teljesen működésképtelenné teheti a kapcsolatot, az amikor a párok lélekben, érdeklődésben teljesen eltávolodnak egymástól, értelemszerűen ilyenkor a szex sem működik úgy, ahogy kellene, vagy inkább sehogy. Az egyik fél elindul az úton, a másik pedig leragad és nem érti a változásokat. Kényszerrel senkit nem lehet magunk után cipelni és követni sem. Egyre nő a távolság, egyre nagyobb a csend, vagy éppen a hangzavar. A kapcsolat egy idő után meghal, elsorvad, már nem ad semmit, csak a megszokás tartja össze. Itt aztán vagy van bátorsága a pároknak külön-külön tovább lépni az ismeretlenbe, vagy általában végleg benn ragadnak, elfogadják a megváltoztathatatlant és szenvednek a kapcsolatban.

Egyetértek az előttem szólóval, hogy amíg van mit tanítanunk a másiknak és ezt nem kötelességből tesszük, hanem mert boldoggá tesz és boldoggá tehetem vele a párom, amíg szeretek hazamenni, együtt beszélgetni, amíg a csend nem zavaró, hanem beszédesebb a szavaknál, amíg bajban őszintén mellett tudok állni, ki tudom mondani azt a szót, hogy szeretem és nem csak megszokásból, amíg szeretem az illatát, nem zavarnak a mozdulatai, a berögződött, ismétlődő gesztusai és még sorolhatnám...., addig egymás mellett a helyünk. De ha ezek már kikoptak és csak állandó teher bármelyik fél számára, ott nagyon el kell gondolkodni, érdemes-e az egyetlen életünket így leélni.

Nahát Sanyi, ez olyan volt, mint egy önvallomás. Őszintén érdekelne, nehéz volt leírnod ?

Nem ismerem Kövesi Péter írásait, magáról az íróról sem hallottam eddig, így szerencsére semmilyen előítélet nem befolyásol.
Egy biztos, amikor először elolvastam ezt az írását, alaposan fejbe is kólintott. Vagy inkább úgy mondanám, kezdte nyitogatni a szemem.
Az, aki többnyire válságos pillanataiban bemenekül az első könyvesboltba és teljesen tudattalanul, spontán összevásárolja a megváltónak hitt könyveket, vagy ugyanilyen indíttatásból belemenekül mindenféle rendezvénybe, mesterek (szándékos a kis betű) ölelő, vigasztaló karjaiba, honnan is tudhatná, hogy nem ez az, amit keres. Mindezzel azt akarom érzékeltetni, hogy én is ezt tettem és még a mai napig is sokszor félremegyek. Úgy látszik, bele kell kóstolnom mindenbe, hogy tudjam, melyik a konzerv áru.
Rá kell jönnöm, mi a romlott, mi üli meg a gyomromat.

Azt kell hogy mondjam eddigi nagyon rövid tapasztalásom alapján, hogy az ezotériához kell némi materializmus is, két lábon állás, realitás-érzék. Enélkül tényleg csupa jószándékból felemelnek az angyalok, hogy aztán akkorát zuhanj, hogy a pokol kapujáig nem állsz meg. De ha nem így lenne, az ilyen írások, mint Kövesié, el sem jutnának hozzád, ellapoznád, mint az ezotériát megszentségtelenítő, a hitedet, elveidet besározó szennyet.