Egy alapos pánikrohamban ezeket mind át lehet élni, ne kívánd magadnak. Ha pedig eljutsz odáig, hogy kívülről meg tudod figyelni, az már nem az igazi halálfélelem, részben, vagy egészben leküzdötted azt és megadtad magad a "halálnak".

..és ha azt mondom: “Én ezt és ezt akarom, de a világ így és így értette”, vajon nem kezdődik-e az egész körforgás elölről. Így hát marad az örök félreértés.

"Mit szólsz, ha azt mondom, hogy az eredményed világéletedben megegyezett a szándékoddal?"

Azt szólom, hogy a belsőm tiltakozik a mondat ellen, de egyet kell értenem vele.

Bele kell majd merülnöm jobban az életem történéseibe, hogy teljesen magaménak érezzem ezt a mondást, de egy szempontból már korábban is megvizsgáltam, mert olvastam róla.

Nem is olyan régen teljes hittel állítottam, hogy az ami történt velem, eltért a valódi szándékomtól. Aztán visszaolvastam a szinte napló szerűen követhető írásaimat a témában és egyre több olyan mondatot találtam, ami a kétségeimet fejezte ki a valósnak hitt szándékaimat illetően. Ez akkor fel sem tűnt.

Amikor teljesen más történt, amit vártam, reméltem és vágytam, hatalmasat csalódtam, mindenki más hibás volt, csak én nem. Az eltelt idő azonban kétségbevonhatatlanul bebizonyította, hogy nem akartam igazán a dolgot, belülről mélyen féltem tőle. Az eredmény ezt támasztja alá, még ha most is nehéz elfogadnom a tényt. Főleg akkor nehéz ezzel szembesülnünk, ha a kudarcainkat vesszük nagyító alá.

Szia Szeges !

Tudod hány évesnek érezlek ? Legalább 100-nak az írásaid alapján, pedig meggyőződésem, hogy én vagyok az idősebb.
Kiégett tengerészhez hasonlítottad magad, nekem is ez az érzés jön be Veled kapcsolatosan. De nem szeretnék átmenni személyeskedésbe, megbántani meg végképp nem, mert nagyon szeretem az írásaidat. Egyrészt elgondolkodtatnak, másrészt feltöltenek. És tudod, hogy miért. Mert rájövök, hogy hozzád képest én nagyon is optimista vagyok, pedig másokhoz hasonlítva mindig is pesszimista voltam.

Biztosan jó abban az öbölben, csak kissé röghöz kötött lesz tőle az ember. Biztonságot ad, de én vágynék ki a tengerre. Egy idő után mindent megtennék, hogy kiszabaduljak a paradicsomból, mint Tom Hanks a Számkivetett c. filmben.

Másrészt viszont megértelek, hiszen végre a sok megpróbáltatás után megtaláltad a lelked nyugalmát, a biztonságot, ragaszkodsz a nehezen megszerzett békességhez, de mélyen azért még benned van az ÉLET utáni vágy. Másképp miért ülnél egy lélekvesztőben, amellyel bármi megtörténhet az óceán viharában ? Sokszor a legkisebb hullámok is vihart okoznak a lélekben.

Remélem nem untatjuk nagyon a többieket a lelki traumáinkkal ?! :))) Ha akarsz, írj privit, de én itt a fórumon is szívesen válaszolok.

Szeretettel: Ibolya