sziasztok!

a harmónia kulcsának megtalálására való képesség mindenkiben benne van, és mindenkinél máshogy nyilvánul meg szerintem.
persze vannak "alapkomponensek", amiknek a végtelen számú kombinációja elvezethet a harmóniához.

Nálam ez a dolog úgy kezdődött, hogy egy elég kemény gyerekkor után elég sérülten bejött az életembe egy kineziológus, aki nagyon sokat segített, leginkább azzal, hogy rádöbbentett, hogy bennem van minden ahhoz, hogy "újjá szüljem" magam.

Első lépés a blokkjaim oldása volt, aztán amikor rájöttem ennek folyományaként, hogy alapvetően nem egy depresszív ember vagyok, hanem a sugárzó jókedv és optimizmus az "alapbeállításom", egyre tisztábban láttam, hogy a harmóniát keresem.

Ezt mára többé-kevésbé sikerült elérnem. hogy mik voltak az "eszközeim" a blokkoldás után?

Pránanadi, meditáció, önismeret, buddhista tanítások, írás, az intuícióm előtérbe helyezése, szeretet, nyitás a Világ felé, az a felismerés, hogy minden mindennel összefügg.

Nekem speciel a Pránanadi volt a nagy "vízválasztó" az életemben, ezzel jött be az életembe egy magasabb szintű tudatosság, a spiritualitás, ennek tükrében jöttem rá, hogy olyan a világ körülöttem, amilyen én vagyok belül. Elkezdtem dolgozni magamon, és ennek hatása ma már az életem minden területén jelen van kezdve a párkapcsolaton keresztül a barátokon át a munkáig.

Milyen "tanulságot" tudnék megfogalmazni?!

Ha elkezdesz dolgozni Magadon önismeret terén, akkor be fognak jönni azok a lehetőségek az életedbe, amik tovább vihetnek az utadon, és ha megvan Benned a nyitottság rájuk, aminek következtében megtalálod a harmóniádat.

Valami ilyesmi szerintem. :)

szia Verona!

szerintem inkább ahhoz van köze, hogy elindultál egy úton (önismeret), aminek következtében elkezdtek oldódni a (ki tudja mióta hurcolt) blokkjaid.

amikor elkezdtem járni a spirituális/ önismereti utamat, rengetegszer fordult elő, hogy csoportos meditációkon síró- vagy nevetőgörcsöt kaptam (a legviccesebb az volt, amikor ezek közül az egyik átváltott a másikba :) ), és eközben éreztem, hogy megkönnyebbülök, hogy valami olyantól szabadultam meg, ami régóta ott "rontotta a levegőt" bennem.

én is nőből vagyok, persze, lehet, hogy van összefüggés a menstruációval. Nekem nem tűnt fel, hogy így lenne, de az ellenkezője sem. :)

üdv, Zsani

Nekem ugyanez volt az érzésem, hogy én vagyok a "béna", az edző mindenkihez szokott szólni néhány kedves szót, hogy jó volt ez vagy az a mozdulat, nekem 2.5 év alatt egyetlenegyszer mondott ilyet, amúgy mindig "leüvöltött" a többiek előtt, nem egyszer volt olyan, hogy majd' elbőgtem magam.

Nem tudom, honnan szedtem az erőt, a kitartást, de életemben először azt éreztem, hogy nem, most nem fogok elfutni, maradok, tanulok. :) És nem bántam meg.

Én sem tudtam megjegyezni a lépéseket, én voltam az, aki általában ellenkező irányba csinált mindent. De szerencsére ezen már túl vagyok. :)
Nekem borzasztó érzés volt az, hogy folyton "lebénáztak" (jó, kinek nem az :) ), de megvolt az értelme, és tényleg nem bánom, ebből tudtam fejlődni hosszú távon.

Írtad, hogy szoktál úgy táncolni, hogy nem lát senki.
Én az említett buliban pont úgy kezdtem el táncolni, hogy elképzeltem, egyedül vagyok a szobám közepén. És működött. :)

Szerintem a hiteles Mester (az én Mesterem is ilyen) nem "megetet", hanem "halászni tanít". :)