A tanár matematikaórán megkérdi az osztálytól:
- Ki tudná megmondani, hogy ha péntek reggel a buszról leszáll az utasok 5/9-ed része, akkor hány éves vagyok én?
Józsika jelentkezik:
- Tanár bácsi kérem, pontosan negyvenkettő.
- Hogyan számoltad ki Józsika?
- Hát van egy fivérem, huszonegy éves és fele ennyire hülye.

Köszönöm, Mindannyian nagyon jól és érthetően leírtátok azt, hogy mit és hogyan csináltok!

Megszelídíteni, lecsendesíteni az egómat, aki velem és értem dolgozik! Ez nagyon tetszik! Ez menni fog (remélhetőleg), mert nagyjából (többé-kevésbé) most is így állunk egymással:)

A többi tapasztalás, változás, felismerés meg majd jön, amikor időszerű jönnie: elfogadom!

Kedves Vizipók!

Nem könnyű dolog az elme fecsegését lehalkítani, leállítani, még több éves gyakorlással sem.
Jól csinálod, a belső védekezés, az hogy kicsúszik a kezedből az is helyénvaló... sajnos.
Buddhisták ezt úgy magyarázzák, hogy tudatos hozzáállással el kell fogadnunk, hogy bármennyire nem megy, mégis napról napra előrébb jutunk, még akkor is ha sok kudarc ér és az ellenkezőjét érezzük.
S persze azt is el kell fogadnunk, hogy eltérő mikor hogyan sikerül!

Ahogy én csinálom: reggel, mielőtt még jobban felébrednék és minden napi teendőm eszembe jutna, addig ülök le. Ha zajt hallok, akkor tudatosan dolgozom rajta, hogy elfogadhassam és tovább is ülve és befelé figyelve maradjak, így egy idő után túljutok a zajon, hallom, de már nem zavar. (valahogy úgy csinálok, mintha a zaj is hozzá(m) tartozna).
Amikor elkezdem nagyjából "belövöm" magamnak a lehetőségeket (zajt, az esetleges zavaró körülményeket, s az időtartamot, hogy mennyi ideig maradhatok benne), mert ez mind nekem segít közben, egészen a végéig.
Van, hogy a napi gondok beszűrődnek és csak azok áramlását tapasztalom, lejjebb, ill. beljebb menni nem tudok, akkor ezt is elfogadom. Csinálni ekkor is érdemes, mert legalább egy időre lelassultak a gondolataim és valamilyen szinten ez is erőt ad majd a nap folyamán.

Sok türelmet, kitartást és belső erőt kívánok hozzá, és legfőképp ne add fel!

körbejárni a dolgokat...

Annyi átjött Tőletek (hozzámig), hogy ez is úgy zajlik mint a magáiában a többi dolgok, amikor beletörődöm, elfogadom és magamhoz ölelem a jelen helyzetet, akkor tudok "rálátni", ráérezni egy sokkal nagyobbra...
hmmm! ez eddig rendben, de utána hogyan jön be az, hogy mi az igazi küldetésünk?... felismerésben?, meditációban?, gondolkodási folyamatokkal?, érzésben?, megérzésben?, képben?,

Próbálok nem csak itt Tőletek kérdezni róla, hanem belül is igyekszem dolgozni rajta ... valahonnan egyszer csak jön egy válasz (v. valami afféle)... bármennyire is nehéz leírni, megmagyarázni, átadni ezeket a dolgokat:)
Nos, az is meglehet, hogy a választ már leírtátok, csak valami még eltakarja előlem::))

"...teszek mindent úgy, ahogy az élet hozza"... jó, rendben, köszönöm!, igyekszem alkalmazni, amennyire erőmből telik (amennyire az egóm pillanatnyilag hagyja:)
Az egótokat hogy tudtátok "kikapcsolni", hogy hagyjon a küldetésetekre ráhangolódni és dolgozni rajta?? (mert meglehet, hogy ez lesz a kulcs...)