Sziasztok!

Két hete Sanyi meditációt tartott „Isten megtalálása önmagunkban” segítésére.
Úgy tűnik: ott és akkor számomra megindult egy változási folyamat. A változások inkább csak történtek velem (nem voltam irányítója, v. nyílt elindítója), mégis valahogy más nézőpontból láttam a történéseket, mint előtte.

Korábban nem hittem volna, hogy embertársaimra így is lehet tekinteni, ahogy a tegnapi napon velem történt. A Nagykörúti villamoson az ajtó közelében álltam. Egyik megállóban erősen megragadta a figyelmemet egy felszállni készülő – már-már a hajléktalanság határán lévő állapotot mutató – fiatalember arca. A szememet nem tudtam levenni róla, mert valami nagyon mély őszinteség, tisztaság áradt az arcából, mely szinte sugárzott. Én „Krisztusi ábrázatúnak” azonosítottam magamban, legnagyobb döbbenetemre (szokatlan volt számomra ez a felismerés).
Később egy másik, fénylő, őszinte, tiszta, (külföldi) arcot látva: „Akár én is lehetnék egy másik testben” jött fel belőlem.
Nagyon örültem a két felismerésnek, mély boldogsággal töltött el.

Viszont a másik oldal sem maradt tétlen! Sőt! Egy előző napi panaszkodásom miatt, ugyancsak a tegnapi napon utólért a visszahatás valamennyi konfliktusa, amellyért fel kellett vállalnom a felelősségemet, le kellett vonnom a tanulságaimat, meghozni a döntéseimet.

Azt mondom, hogy ezen az áron is megérte a tapasztalat és köszönöm, hogy ennyire nyíltan feltárult előttem a saját felelősségem.

Újra: nagyon jó volt Veletek és jó volt az a meditáció, hogy még most is töretlenül hat az életemben! Köszönöm!