...mert amit megfogalmazol az gondolom egy nagyon kemény elvárás. :)
Meditálhatsz rá akár nyolcszázat, de valójában mégsem így működik a dolog. Ez csak arra elég, hogy soha ne találd meg az Igazit, a Párodat. Kaphatsz mást, ahányat akarsz, de Őt így soha.
Valójában ez úgy működik, mint a mesében. Egyszer csak, talán a legváratlanabb helyzetben és módon betoppan az életedbe valaki, aztán jön egy hang, egy kép, vagy bármi más, de Te csalhatatlanul, belülről tudod, hogy Ő a Párod.
Felismered. Lehet, hogy nem pont olyan, sőt, talán egészen más, mint akit megfogalmaztál magadnak, de rövid idő alatt ráébredsz, hogy: Atyaisten! Én mindig Őt kerestem...

És hogy a témához is hozzászóljak, nagyon jó, hogy van az a pókháló, mert nem csak a zsákmányra, hanem a veszélyre is figyelmeztet, mint egy rendkívül finom műszer. Csak meg kell tanulni a húrjain őszintén játszani. De Neked ezt talán már nem is kéne mondanom Kirsikka...:)

...a saját tapasztalataimat írtam le a változásokkal kapcsolatban.

Biztosan úgy jó Neked, ahogy csinálod?
Módszeresen végigmész a félelmeiden, ami nagyjából azt jelenti, hogy újra és újra megéled azokat különböző meditációkban, mint egy szimulációs gyakorlaton.

De szerintem nincs olyan szimuláció vagy meditáció, ami pontosan megjelenítené a valós helyzeteket, mert ott és akkor egyedül vagy, nem ismerheted, csak elképzelheted a mások reakcióit a saját akkori lelkiállapotod alapján. Ezt hívom vetítésnek.

A puding próbája a kóstolás, az evés. El lehet képzelni, fantáziálni róla, de az ízét csak akkor tudod tökéletesen megérezni, felismerni, ha megeszed. Így van ez az élet minden területén, és a tapasztalataim azt mondatják velem, hogy sokkal gyorsabb és biztonságosabb mindenféle önkínzásnál és pótcselekvésnél.
Ha rám hallgatsz, odacsapsz a lovak közé, belenézel az Élet szemébe aztán jöjjön aminek úgyis jönnie kell előbb vagy utóbb, de megkerülhetetlenül...:))

Szerintem a félelem csak vetítés.
Elképzeled, hogy mit szólna a változáshoz a környezeted, magadban szépen végig is éled, pedig egyáltalán nem biztos, hogy az lenne a reakciójuk amit előfeltételezel. A legtöbb ember talán ezért fél a változástól, a döntéstől.
Aztán, ha mégis a változtatás mellett dönt, akkor kicsit később meglepődve kérdezi magától: Jé, ez tényleg ilyen egyszerű? :))

...a lényeg, hogy a Tanító kész legyen...

Nincs annál szánalmasabb és visszatetszőbb dolog, mint amikor egy Tanító láthatóan vergődik a saját feldolgozatlan dolgai miatt.
Aki tanítani akar, az előbb tanuljon, s ha készen van, csak akkor kezdjen a tanításba...:)

Persze kevés az a Tanító, aki ne találkozhatna számára is új problémákkal, feladványokkal, de ha egyébként még nem is Tiszta, akkor a tanításnál sokkal nehezebb dolga lesz a saját hitelességének helyreállítása.
Arról nem is szólva, hogy a tanítványait is tévútra vezeti...:)