Az én kislányom, nem várt, inkább azt mondanám, nem tervezett jövetelű gyerek volt.
Emlékszem, amikor az asszonyom oda jött hozzám, és közölte velem: Miki terhes vagyok, most mi lesz?

Mondom: Hát mi lenne, meg fog születni.

Egy pillanatnyi kétségem nem volt afelől, hogy meg fog születni, ha az asszonyom el akarta volna vetetni, gyilkosnak tituláltam volna, mint ahogy minden abortusz gyilkosság is....

Nincs mérlegelésre mód. Ha egy élet világra kívánkozik, az ember minden körülmények között világra kell, hogy segítse...
Ha várták ha nem.
És itt nincs a nők részére kegyelem, mert ha levetkőzni volt kedve, akkor a következmények vállalása kutya kötelessége...

:)))
Mint mindig én most is mást tartok lényegesnek :)))
Nyilván a kapcsolat változása igen fontos, de nekem ez most abból a szempontból érdekes, hogy nyakon csíptem a láthatatlan világot.
Egyrészt sikerült felfedeznem egy ilyen energetikai kapcsolatot családon belül, és úgy látszik, hogy kezdek rájönni, hogy miként változhatnak az energetikai (érzelmi és tudati) viszonyok, és ezen változások, miképpen jöttek létre. Tulajdonképpen egy új világképem kezd el kialakulni, amit a családállítások alkalmával már tapasztaltam, de most kezdem megérteni, hogy mi is ez?

Lehet, hogy jó úton haladok Isten felé :))))))) A hívőknek minden előnyére válik, ahogy a bibliában írva van. Tehát nem az előnyöket hajszolom, hanem próbálok Istennel jó kapcsolatba kerülni, ez mindenben előnyt fog nekem eredményezni. Nem is érdekesek az előnyök, mert az Istennel való jó kapcsolat automatikus következményei...

Jó nekem, ha irritálnak, ha nem túlzott az irritáció. Akkor tudom magam függetleníteni. Ha nagyon dinamikus az irritáció, akkor automatikusan vissza irritálok :))

Bár ebből az irritációból nem lesz igazgyöngy, vagy végül mégis?
Tegnap olvastam egy gnosztikus írásban, hogy Nem is Isten teremtette az embert, hanem a földre vetett árnyak, a sötétség/tudatlanság megtestesítői.

Meglátták isten letükrözött képét a "vizeken" és fogságba akarták ejteni, de nem sikerült, ezért a föld anyagából megformázták a képmását, a földi embert, és saját lelküket adták belé. De nem tudták életre kelteni, mert a sötétség a tudatlanság a halál maga nem élő, hiszen ezek a démonok ki lettek vetve a fény az élet birodalmából.

De ez mind Isten terve szerint történt.

Ekkor Isten lejött a képmás-emberhez, és saját szellemét/fényét/életét lehelte belé: Így lett az ember ÉLŐ LÉLEKKÉ...

Az emberi test tehát egy a sötétség birodalmának tudatlansága, halotti pusztuló élettelen lelkét (indulatait, érzelmeit, viszonyulásait, kötődéseit stb...) és az isten világosságát, az életet is magában hordozza. A tét a lélek megszabadulása, felébredése, amihez a szellem mellé kell állnia, és elszakadni a sötétség birodalmának kötelékeitől...

A háborúk és minden pusztítás ami a földön folyik tulajdonképpen csak látszólag megy pénzért és hatalomért, a háttérben a lelkek birtoklása, és az isten rabul ejtése a cél... Persze a sötét tudatlanság birodalma nem érti, hogy egy tükörképet nem lehet foglyul ejteni... Így Isten szellemét akkor sem tudják birtokolni ha az embert megölik... Ez teszi szükségszerűvé az újraszületéseket... Isten folytonosan újra és újra lehetőséget biztosít a lélek felébredésére, újra és újra születhet hústól és vértől...

A harc elkerülhetetlen tehát, hiszen két világot hordunk magunkban, a sötétség erői pedig minduntalan birtokba akarják venni az ember által Isten szellemét, az ember elpusztítása árán is...

Úgy látszik tehát, hogy jó nekem ha "irritálsz". Megvívjuk harcainkat, kiáradunk mint a folyó, lerakjuk, terheinket a hordalékot és megtisztult víz ( lélek ) húzódik vissza a mederbe (testbe)...

A harc tehát elkerülhetetlen a győzelemhez, hogy lelkeinket nyerjük meg a sötétség birodalmától az Isten számára ....

És egyébként mi a meglátásod a cikk tartalmát illetően?
Van olyan amivel egyetértesz?
Vannak a te szemléleteddel közös pontok benne? Gondolatok, amik a hasznodra válnak, valami, bármi akár csak a legcsekélyebb dolog is, amivel egyetértesz? Ami által pozitív irányt adhatnál ennek a diskurzusnak?

Mit gondolsz, ha nem az eszméimmel és az azonosulásaimmal foglalkoznál (amikről nem tudsz semmit egyébként), hanem azzal, hogy erről a kérdésről mi a te véleményed, nem lehetnél hasznos tagja egy általad létrehozott közösségnek?
Egy diskurzus közösségnek.
Annyira szeretnék minőségi beszélgetéseket, de alig találni partnert hozzá... Annyira szeret itt mindenki tükrözni, és amikor leír valaki valamit a másikról, akkor saját magát nem vizsgálja meg saját írása tükrében?

Lennél a beszélgető társam? Beszélgessünk a világ dolgairól az embert, Isten egyebeket érintő kérdésekről... Dumcsizzunk :)))

Vizsgáld meg: 10 mondatot írtam, amiből három kijelentő módú, a többi kérdő.
Szerinted van mód ezek alapján az együttműködésre?