Szerintem a ,,bűneink" ,,megváltása'' nem azt jelenti amit általában mi ,,bűnök" alatt értünk. Ha az ember figyelmesen tanulmányozza amit Jézus tanít, istenigazából nincsen is ,,bűne" az embernek -egyet- az eredendő bűnt kivéve.
A többi bűn ugye ,,megbocsátható", hiszen azt mondja Jézus, hogy az dobja rá az első követ a ,,bűnös asszonyra", /akit ugye meg akartak kövezni/, szóval ,,az dobja rá az első követ, aki nem vétkezett még".

Tehát az úgynevezett hétköznapi bűneink ebből a szempontból nem igazán számítanak, mert ,,bocsánatos" bűnök, az ember bármikor megbánhatja, kijavíthatja, jóváteheti,stb... Nem véletlenül ,,kegyelmi" vallás a kereszténység, és valótlan állítás ellene az, hogy Istentől félni kéne nekünk ,,bűnös" embereknek. Éppen Jézus helyezte teljesen új alapokra a régi ősi vallást, ahol még rettegtek az Istenüktől az emberek. Ráadásul ott nagy távolság volt az Isten és az ember között, valóban egy haragvó, büntető külső istenkép volt.

Az úgynevezett egyetlen ,,bűn" az ,,eredendő /eredeztető/ bűn" pedig tulajdonképpen az, hogy az ember ,,elhagyta" Istent, elszakadt tőle.
Ennek a jelképe ,szimbóluma ugye az a bizonyos ,,bűnbeesés" azzal az almával a ,,tiltott fáról".
Vagyis tulajdonképpen ez lenne az egyetlen probléma, ,,bűnünk" , hogy elszakadtunk Istentől, tulajdonképpen a saját isteni mivoltunktól ,és ezt Jézus többször is kimondja, hogy Isten bennünk van ! , ne kívül keressük valahol az ,,isten országát".

Vagyis a ,,megváltás", vagy amiért ő az áldozatot hozta az emberért, az az lenne, hogy ő megmutatta az utat, a módszert is, hogy hogyan találhatunk vissza újra Istenhez. És nem egy külső Istenhez, mert tulajdonképpen azzal , hogy követem Őt, magamévá teszem a tanításait, és ezt a gyakorlatban is az életemben is átültetem, ezzel tulajdonképpen én váltom meg saját magamat.
Lehet mondani, hogy Jézus a megváltó, igen a tanítása megváltó hatású ránk, ha magunkévá tesszük azt, de ezzel tulajdonképpen saját magunkat váltjuk meg az ő tanítása által.

Még annyi megjegyzésem lenne, hogy nem csak egyedül ő adott ennyire magasrendű tanítást az ember saját maga ,,megváltására",hanem tulajdonképpen a nagy világvallások magasabb rendű vonulatai mind megteszik ezt. A Hindu tanításokban az Advaita Védanta a ,,nem kettősség tana", a Buddhizmusban szintén én önmagamnak kell megvalósítani a Buddha állapotot, az Iszlám magasabb vonulata a Szufi, és a zsidó vallásban a Kabbala az életfa szefirotjainak beavatásai folytán is eljuthat az ember odáig.
Úgyhogy nagyon úgy néz ki, hogy igaz az a mondás, hogy valahogyan ,,minden út Rómába vezet". :-)

Visszatérve ahhoz amiből kiindultunk, hogy a ,,bűneink, és megváltás"... Egyetlen ,,bűnünk" lenne igazán az , hogy elszakadtunk az Istentől, az Isteni mivoltunktól, és a megváltásunk ennek a folyamatnak a helyreállítása lenne. Jézus is ezt tanítja, és minden nagy világvallás mögött meghúzódó eredeti tanítások is.

A hagyomány szerint az ember eredendően szellemi lény volt /mint Isten/,ezt is jelentené,hogy Isten ,,a saját képére és hasonlatosságára formálta ,,teremtette " őt ". /Akkor örök élete volt/. Aztán fokozatosan merült ez a szellemi lény az anyagba,és ennek egyenes következménye a ,,halál".... Nagyon jó magyarázatnak találom ehhez a Teremtés könyvét a Bibliában,ha a szimbolizmusát nézzük és aszerint értelmezzük,és nem a szó szerinti jelentését a történetnek.

Dehogynem tudnak róla. Nem is kevesen írnak róla korabeli történetírók is. A leghíresebb Josephus Flavius, zsidó történetíró.
Itt egyébként nagyon jól össze vannak szedve a ,,bizonyítékok" ez ügyben. :-)

http://idezetektarhaza.5mp.eu/web.php?a=idezetektarhaza&o=VW93tCK9hO

Nagyon jó téma ez,kitűnően tetten érhető az önbecsapásaink egyike,amikor azt gondoljuk,hogyha van ,,valakink" partner ,gyermek,szülő,akkor nem lehetünk egyedül. Nagyon sokan ezt gondolják,erre építik fel az életüket,a jövőjüket /egy ilyen függőségi viszonyra/, és ha valami nem az elképzeltek szerint alakul,akkor szó szerint összeomlik az életük,mert megszűnik az a valami,valaki akibe a biztonságukat vetítették ki. /Ha véget ér a szerelem,elhagyja a gyerek,vagy meghal a szülő aki a támasz volt,stb.../
Úgy gondolom,hogy nagyon helytelen elgondolás az,hogy az ember másokba vetítse ki azt a ,,biztonságot",hogy ne legyen egyedül,vagy hogy valaki a ,,támasza" legyen az életében.
Szerintem ez egyetlen módon lehetséges csak,önmagam által,ha önmagammal tudok állandó kapcsolatot tartani, ,,át tudom élni magamat",akkor nem lehetek egyedül,nem lehetek magányos sohasem. A világ körülöttünk mondhatni a bensőnk kivetülése,tehát tulajdonképpen az egész világ bennünk is ott van. Hogyan lehetnénk így egyedül,vagy magányosak,amikor egy egész világ van bennünk? :-) Miért kell akkor hamis mankókat keresnünk,amikor abból törvényszerű,hogy csak csalódás származhat? :-)