És ahhoz mit szólsz, hogy "akit Isten magasra akar emelni, azt előbb az alvilág mélyére veti." Ez meg egy új közmondás, konkrétan én találtam ki :-) Szóval meg ne torpanj..:)

csaesz

Sziasztok!

Én úgy tudom, hogy a lélek ott fenn egyrészt azért választja pont a saját szüleit, mert már ott erősen kötődik hozzájuk érzelmileg (azaz szereti őket, jé tudok én egyszerűen is fogalmazni...) és a tanítani, segíteni jön le hozzájuk. Pár karmát át is vállal tőlük állítólag fogantatáskor, csak úgy szeretetből, mondván, hogy majd ő megoldja őket. Aztán sokunknak beletörik a bicskája a vállalt feladatba... Szerintem nem jó ötlet elmenekülni a feladat elől, mert a saját további életünket is mérgezzük vele. Igen, én is észrevettem, hogy kezdek egyre jobban hasonlítani az anyámhoz, főként miután gyerekeket szültem. Ezt szerintem elég nehéz tudatosan kikerülni, mert ha nem látok más mintát, hogyan tudnám másként csinálni? Pedig nagy volt az elhatározás, mégsem ment. Meg az átvállalt feladatok miatt is hasonlítunk hozzájuk... Nekem is úgy kellett kikezeltetnem magam a szülői mintákból, volt olyan, amit mint kiderült, már a dédnagyanyámtól öröklődik sorban, sem a nagyanyám, sem az anyám nem tudta megoldani, de mint renitens lelkecskék sorra átvállaltuk egymástól. Ez olyan érdekes, ha nem tapasztalom meg a saját bőrömön, el sem hiszem, hogy van ilyen! A Hellinger terápia tényleg egy megoldás minderre.

"Tehát azt kívánom, hogy magam körül egyre több megelégedett és boldog embert lássak"

Szia!

Ezt a mondatot az írásodból másoltam ki, mert erről eszembe jutott egypár kérdés.

1. Vajon miért a mások boldogsága a Te életcélod?
2 Ki akarja a környezetét boldognak látni: Te vagy az egód?
3. Szerinted mit kellene Neked tenni igazán ahhoz, hogy a környezetedben boldog embereket láss?
4. Nem lehet, hogy először Neked kell boldognak lenned? (Hisz a hasonló vonzza a hasonlót...)
5. Mit kellene tenned azért, hogy Te boldog legyél? Miben kellene változnod, milyen régi csalódásokat, bántásokat, milyen félelmeket kellene elngedned hozzá?

Olyan jó, hogy azt írtad, már nem akarsz megfelelni másoknak! Ez szerintem egy nagyon fontos lépés önmagad felé. Nekem legalábbis az; sokkal könnyebb így élni, sokkal őszintébb! Azóta egy csomó energiám felszabadult, amit az igazi önvalóm megismerésére és fejlesztésére fordíthatok. Azóta sorban hullanak le az álarcaim, sorban dőlnek meg hazugságaim, amiket magamnak kreáltam saját magamról. Nekem az a célom, hogy én minél igazabb és boldogabb legyek. Hiszem, hogy a boldogsághoz meg kell tisztítanom a lélekrészemet az életek során rárakódott negatív élmények hatásaitól. Én jelenleg erre használom a meditációt. És lehet, hogy önző disznó vagyok, de egyáltalán nem SZERETNÉK segíteni másokon. (Na, jó, nem volt ez mindig így! Volt egy korszakom, amikor én is meg akartam menteni a környezetemet, aztán annyi csalódás ért emiatt, hogy rájöttem: jobban teszem, ha elfogadok mindenkit azon a szinten, ahol tart, mint hogy tuszkoljam magasabb régiók felé, amikor ő még nem is akar odamenni.) Ha valakinek megvan a belső indíttatása a változásra, és úgy érzi, hogy pont az én segítségemre van szüksége, az meg úgyis szól majd... Én most úgy látom, hogy egy boldog társadalom eléréséhez az az út, ha mindenki csak saját magát akarja megmenteni, de azt teljes erőbedobással.

(Bocsi! rossz helyre szúrtam be az üzit..)