A hit a dualizmus része, ahhoz, hogy megéld, ott kell hogy legyen a hite hagyottság is. Amíg a megvilágosodást nem tudjuk elérni, amíg ragaszkodunk ehhez az álomhoz, megküzdünk a lélek sötét éjszakája nevű jelenséggel. Tapasztaltam azokat a csúcsélményeket, amikről írsz, az egó elengedése nélkül ezeket elérni nem lehet. Ezért nem működik, hogy egós akarásból újra elő tudjuk idézni. Ezt sajnáltam már, például amikor kaptam kicsi ízelítőt a nirvánából. A másik oldalról is elérhető csúcsélmény, mégpedig az egó teljes szétesése által, amikor az ember megengedi magának, hogy végre belehaljon valamibe. Akkor, ott, a mélyponton egyetlen dolog történhet, mégpedig az, hogy elindul az emelkedés, meg lehet tapasztalni, hogy az erő megtart, segít, emel.

Már én is újra használom az imát, azokban az élethelyzetekben nyúlok ehhez az eszközhöz, amikor a meditációs technikák nem tudnak már segíteni. Áldást kérek magamra, ez sokszor segített már.
Segít a zene is, mint az om mani padme hum, amikor ez egó képes belátni, hogy ami van, az egyszerűen sok.
A művészet, az alkotás egó feletti tudatállapot, amikor verset írok, vagy rajzolok, vagy fotózok, tapasztalom, hogy a tudat tágul, lefelé és felfelé is. Ehhez az alkotás tiszta öröme kell, hogy ne másokért, hanem magadért tedd :-) Persze jólesik megosztani a szépséget, az örömöt másokkal, és az elismerés is kell a lelkünknek, az együtt örülés élménye.

Én sokáig lelkesen megfeleltem a materialista szüleim világképének, akik önmagukban hittek. Persze nagyon érdekes volt, mikor észrevettem, hogy van egy olyan részem, aki mégis hisz, és kéri Istent, hogy segítsen. Hiszen nagyon sok leszületésben ez működött, csak azt ezt megelőzőben történtek olyan események, ami miatt elveszítettem a hitemet. De a lelkem emlékszik.

a melegemmel is szolgállak téged.

A természettel lehet jól gazdálkodni és barbárként letarolni, azért születünk jó sokszor, hogy meghaladjuk a bennünk élő önzést és szűk látókört.

Véleményem szerint a lelkük ugyanúgy reinkarnálódik ahogy a mienk, de ez másik vonal.
Egy biztos, az én egyéni lelkem nem volt egyetlen leszületésben sem fa, hiszen hiányzik az a tudás, ami az övék. Ezt tanulom, pótolom.

Az emberek egy kalap alá veszik az összes meditációt, pedig lényegi különbségek vannak, mind a céljaikban, mind pedig a technikai megoldásokban. Mondhatni a gyógyszer az gyógyszer, de vegyél be aszpirint fogamzásgátló helyett, aztán majd csodálkozol :-)

Nézzük nagyon tömören, mik a különbségek.

A klasszikus buddhista meditációk célja a figyelem fókuszálásának erősítése, benne lenni a tiszta figyelemben. Megfigyelik a légzést vagy magát a figyelmet is. A meditáció célja spirituális, vagyis az egó meghaladása. Nagyon nehéz technika zaklatott állapotban és nagyon nehéz a nők számára, akik nem véletlenül erősebbek az osztott figyelemben, mint a figyelem erejének a koncentrálásában.

Megtörténik az, amiről Gábor ír, hogy amíg éber tudatállapotban az elhárító mechanizmusok működnek, tehát az egó a szőnyeg alá söpörheti a problémákat, addig a befelé fordulással kénytelen az ember szembenézni azzal, baj van, bizony. Viszont nem akarja, vagy nem tudja bevállalni és nem képes feldolgozni azokat az érzéseket, amikkel dolga lenne.

A klasszikus meditáció nem arra való, hogy a sérült személyiség meggyógyuljon, újra nyitottá és működőképessé váljon, hanem arra, hogy a már nagyjából letisztult és komoly belső stabilitással rendelkező személyiség meghaladja önmagát.

Pár szót ejtenék az agykontrollos vizualizációról is. Ennek a lényege, hogy az egó a vágyait belerajzolja a jövőbe. Amennyiben nincs belső blokk és maga az életesemény amúgy is benne volt a lelkünk által választott útban, a siker gyors és látványos. Kemény karmát okoz persze, ha másik ember szabad akaratát megsértve vizualizálunk, de majd tanulunk belőle. Viszont ha a személyiség egyik része ellenáll a változásnak, magyarul felépít egy belső blokkot, vagy a blokk karmikus teherből fakad, akkor a technika eredménytelen. Vagy pedig az utunkban nincs benn, a képet vizualizálni ezért nem tudjuk, mert szétcsúszik, a belső zavar nem is engedi, hogy elérjük azt a mély tudatállapotot, ahonnan van lehetőség belenyúlni a teremtésbe.

Az önismereti meditációk célja a személyiség egységének a létrehozása, a leszakad, sérült részek meggyógyítása, a traumatikus élmények feldolgozása, a tudatlan részek működésének megismerése, tudatosítása, a személyiség működésének egyre magasabb szintre emelése.

Meditációs eszközök, amik építenek, a céljuk az ember fizikai és lelki felerősítése és stabilizálása
meditáció energiával, fénnyel való tisztításra
vizualizáció a hiányzó, építő jellegű érzés befogadására, szeretet, biztonság stb.
Én határok kitűzése és stabilizálása
az energia test, a személyiség és a lélek kibillent egyensúlyának a helyreállítása
életerő felvétele
önbizalom növelése
gyógyulás, erősödés szellemi segítők segítségével
információ szerző tecnikák stb.

A másik rész pedig, amikor már a személyiség képessé válik szembenézni a problémával és megtenni azokat a belső, lelki tetteket, amikkel a változtatást belül, önmagán hajtja végre:

félelem oldás
kudarc befogadása
más, fájdalmas emlék újraélése és feldolgozása, mint veszteségek, csalódások, bántások
elfogadása a személyiség negatív oldalának
a vágyak megtisztítása
kötődések elengedése stb.

A meditációban tudat állapot változást hajtunk végre. A tudatalatti többnyire magától megnyílik. Ha az onnan feljövő érzés, élmény olyan erős, hogy szétzilálja az amúgy is instabil személyiséget, akkor ez káros. Ezért érdemes terapeutával együtt elindulni ezen az úton, hiszen ezek a folyamatok kézben tarthatóak és beszabályozhatóak, de ezt a technikai tudást el kell sajátítani. Nagy traumák feldolgozását fel kell darabolni, a tisztító, erősítő gyakorlatokat váltogatni kell a trauma oldásokkal, ahol annyit és csakis annyit engedünk feljönni, amit a személyiség fel tud dolgozni és be tud építeni. Megtanuljuk a felesleget újra visszazárni.

Az ima, az önátadás annál az embernél működik, akinek van hite, aki Istent nem veszítette el.
Az önismereti út pedig azoknak való inkább, akiknek a megértés fontos, a materialista vonalról indulva nagyon más lehetőség nincs is, hiszen Istent valahol, valamelyik előző életben elveszítettük vagy megtagadtuk. Számunkra nem létezik önmagunkon kívüli formában ezért befelé, önmagunkban tudjuk megtalálni.

meg kell élni, be kell fogadni.

Amit megtehetünk az az, hogy meditációban vagy transzlégzésben éljük át.

A karma célja a tanítás és nem pedig a büntetés. Sajnos az egónk úgy működik, hogy kitalálja, már hű de tudatos, meg éber, közben pedig elszáll.

Az egység szerint én vagyok az aki üt és én vagyok az aki kapja, én vagyok az, akit csak megpróbálnak és én vagyok az, aki ezt kivédi.

Hogy konkrétan mi az az élmény, amit át kell dolgozni, a felszínre kerül a tudatalattiból. Vagy úgy, hogy bevonzod a párt hozzá, vagy pedig úgy, hogy előre dolgozol meditációban vagy transszal.