Domoszlai Katalin teljes hozzászólásai | Önmegvalósítás.hu

Domoszlai Katalin teljes hozzászólásai

Hozzászólás Edit link Comment Widget
Tanulni jöttek ők is erre a bolygóra
2013. jún. 27. csütörtök 08:43
/Kapcsolat felvétel a fákban élő spirituális tanítókkal, más néven Entekkel/

elviselni, szeretni és tanítani és támogatni bennünket.

Erre a feladatra beérnek, a nagy fák alatt már nem marad meg az aljnövényzet.

Ahogy magadnak megbocsátasz és a többi embernek is, úgy fogsz tudni jobban megnyílni feléjük.

Igen, van hitünk
2013. jún. 22. szombat 11:12
/A tükröm./

A hit a dualizmus része, ahhoz, hogy megéld, ott kell hogy legyen a hite hagyottság is. Amíg a megvilágosodást nem tudjuk elérni, amíg ragaszkodunk ehhez az álomhoz, megküzdünk a lélek sötét éjszakája nevű jelenséggel. Tapasztaltam azokat a csúcsélményeket, amikről írsz, az egó elengedése nélkül ezeket elérni nem lehet. Ezért nem működik, hogy egós akarásból újra elő tudjuk idézni. Ezt sajnáltam már, például amikor kaptam kicsi ízelítőt a nirvánából. A másik oldalról is elérhető csúcsélmény, mégpedig az egó teljes szétesése által, amikor az ember megengedi magának, hogy végre belehaljon valamibe. Akkor, ott, a mélyponton egyetlen dolog történhet, mégpedig az, hogy elindul az emelkedés, meg lehet tapasztalni, hogy az erő megtart, segít, emel.

Már én is újra használom az imát, azokban az élethelyzetekben nyúlok ehhez az eszközhöz, amikor a meditációs technikák nem tudnak már segíteni. Áldást kérek magamra, ez sokszor segített már.
Segít a zene is, mint az om mani padme hum, amikor ez egó képes belátni, hogy ami van, az egyszerűen sok.
A művészet, az alkotás egó feletti tudatállapot, amikor verset írok, vagy rajzolok, vagy fotózok, tapasztalom, hogy a tudat tágul, lefelé és felfelé is. Ehhez az alkotás tiszta öröme kell, hogy ne másokért, hanem magadért tedd :-) Persze jólesik megosztani a szépséget, az örömöt másokkal, és az elismerés is kell a lelkünknek, az együtt örülés élménye.

Én sokáig lelkesen megfeleltem a materialista szüleim világképének, akik önmagukban hittek. Persze nagyon érdekes volt, mikor észrevettem, hogy van egy olyan részem, aki mégis hisz, és kéri Istent, hogy segítsen. Hiszen nagyon sok leszületésben ez működött, csak azt ezt megelőzőben történtek olyan események, ami miatt elveszítettem a hitemet. De a lelkem emlékszik.

Megpróbálom
2013. jún. 21. péntek 08:09
/Kapcsolat felvétel a fákban élő spirituális tanítókkal, más néven Entekkel/

visszajelezni a játszmádat.

Ahogy megtaláltam magamban, nekem mire tükör.

De sokkal hasznosabb, ha megtalálod önmagadban.

Ezért beszélek emberről. Tiszteld az Embert Önmagadban.

Én megoldom a hiányaimat, elengedem az elvárásaimat, ez az utam, ez egy folyamat, tartok, ahol tartok, tisztelem és szeretem magam, egyre teljesebben.

Sok sikert neked is.

A tölgyfa válasza
2013. jún. 19. szerda 09:23
/Kapcsolat felvétel a fákban élő spirituális tanítókkal, más néven Entekkel/

a melegemmel is szolgállak téged.

A természettel lehet jól gazdálkodni és barbárként letarolni, azért születünk jó sokszor, hogy meghaladjuk a bennünk élő önzést és szűk látókört.

Véleményem szerint a lelkük ugyanúgy reinkarnálódik ahogy a mienk, de ez másik vonal.
Egy biztos, az én egyéni lelkem nem volt egyetlen leszületésben sem fa, hiszen hiányzik az a tudás, ami az övék. Ezt tanulom, pótolom.

Kedves
2013. jún. 19. szerda 06:29
/Kapcsolat felvétel a fákban élő spirituális tanítókkal, más néven Entekkel/

ne egy írásért tisztelj egy embert, hanem azért mert ember...

Semmi vagy meditáció, mégis milyen meditáció?
2013. jún. 17. hétfő 09:41
/A tükröm./

Az emberek egy kalap alá veszik az összes meditációt, pedig lényegi különbségek vannak, mind a céljaikban, mind pedig a technikai megoldásokban. Mondhatni a gyógyszer az gyógyszer, de vegyél be aszpirint fogamzásgátló helyett, aztán majd csodálkozol :-)

Nézzük nagyon tömören, mik a különbségek.

A klasszikus buddhista meditációk célja a figyelem fókuszálásának erősítése, benne lenni a tiszta figyelemben. Megfigyelik a légzést vagy magát a figyelmet is. A meditáció célja spirituális, vagyis az egó meghaladása. Nagyon nehéz technika zaklatott állapotban és nagyon nehéz a nők számára, akik nem véletlenül erősebbek az osztott figyelemben, mint a figyelem erejének a koncentrálásában.

Megtörténik az, amiről Gábor ír, hogy amíg éber tudatállapotban az elhárító mechanizmusok működnek, tehát az egó a szőnyeg alá söpörheti a problémákat, addig a befelé fordulással kénytelen az ember szembenézni azzal, baj van, bizony. Viszont nem akarja, vagy nem tudja bevállalni és nem képes feldolgozni azokat az érzéseket, amikkel dolga lenne.

A klasszikus meditáció nem arra való, hogy a sérült személyiség meggyógyuljon, újra nyitottá és működőképessé váljon, hanem arra, hogy a már nagyjából letisztult és komoly belső stabilitással rendelkező személyiség meghaladja önmagát.

Pár szót ejtenék az agykontrollos vizualizációról is. Ennek a lényege, hogy az egó a vágyait belerajzolja a jövőbe. Amennyiben nincs belső blokk és maga az életesemény amúgy is benne volt a lelkünk által választott útban, a siker gyors és látványos. Kemény karmát okoz persze, ha másik ember szabad akaratát megsértve vizualizálunk, de majd tanulunk belőle. Viszont ha a személyiség egyik része ellenáll a változásnak, magyarul felépít egy belső blokkot, vagy a blokk karmikus teherből fakad, akkor a technika eredménytelen. Vagy pedig az utunkban nincs benn, a képet vizualizálni ezért nem tudjuk, mert szétcsúszik, a belső zavar nem is engedi, hogy elérjük azt a mély tudatállapotot, ahonnan van lehetőség belenyúlni a teremtésbe.

Az önismereti meditációk célja a személyiség egységének a létrehozása, a leszakad, sérült részek meggyógyítása, a traumatikus élmények feldolgozása, a tudatlan részek működésének megismerése, tudatosítása, a személyiség működésének egyre magasabb szintre emelése.

Meditációs eszközök, amik építenek, a céljuk az ember fizikai és lelki felerősítése és stabilizálása
meditáció energiával, fénnyel való tisztításra
vizualizáció a hiányzó, építő jellegű érzés befogadására, szeretet, biztonság stb.
Én határok kitűzése és stabilizálása
az energia test, a személyiség és a lélek kibillent egyensúlyának a helyreállítása
életerő felvétele
önbizalom növelése
gyógyulás, erősödés szellemi segítők segítségével
információ szerző tecnikák stb.

A másik rész pedig, amikor már a személyiség képessé válik szembenézni a problémával és megtenni azokat a belső, lelki tetteket, amikkel a változtatást belül, önmagán hajtja végre:

félelem oldás
kudarc befogadása
más, fájdalmas emlék újraélése és feldolgozása, mint veszteségek, csalódások, bántások
elfogadása a személyiség negatív oldalának
a vágyak megtisztítása
kötődések elengedése stb.

A meditációban tudat állapot változást hajtunk végre. A tudatalatti többnyire magától megnyílik. Ha az onnan feljövő érzés, élmény olyan erős, hogy szétzilálja az amúgy is instabil személyiséget, akkor ez káros. Ezért érdemes terapeutával együtt elindulni ezen az úton, hiszen ezek a folyamatok kézben tarthatóak és beszabályozhatóak, de ezt a technikai tudást el kell sajátítani. Nagy traumák feldolgozását fel kell darabolni, a tisztító, erősítő gyakorlatokat váltogatni kell a trauma oldásokkal, ahol annyit és csakis annyit engedünk feljönni, amit a személyiség fel tud dolgozni és be tud építeni. Megtanuljuk a felesleget újra visszazárni.

Az ima, az önátadás annál az embernél működik, akinek van hite, aki Istent nem veszítette el.
Az önismereti út pedig azoknak való inkább, akiknek a megértés fontos, a materialista vonalról indulva nagyon más lehetőség nincs is, hiszen Istent valahol, valamelyik előző életben elveszítettük vagy megtagadtuk. Számunkra nem létezik önmagunkon kívüli formában ezért befelé, önmagunkban tudjuk megtalálni.

Szia Rebi
2013. jún. 11. kedd 07:42
/Neked milyen különleges képességed van?/

Emailt csak akkor tud írni neked valaki az oldalon keresztül, ha vagy a hozzászólásban feltünteted az email címedet vagy pedig beregisztrálsz.

A kérésedre válaszolva pedig igen, ezek képességek. Tiszán látáson belül neked a tisztán érzékelés fejlődött ki erre a szintre. Tehát Te nem látod ( még ) a színes energiákat, az aurát, hanem a másik ember érzéseit érzékeled. Az igazság érzékelése 3. szemhez tartozó képesség, amihez még a torokcsakra fejlettsége is szükséges, ugyanis a torokcsakra az, amelyik részünk bevállalja a dolgokat.

Ahogy felnőtté válsz kinyílik az összes képességed arra a szintre, ameddig előző életben eljutottál, tehát ezeket hozod magaddal.

Az álmok magyarázata pedig vagy belső tudásból fakad, vagy pedig csatornázod.

Ha ezekről a dolgokról többet szeretnél tudni, akkor a Sirály anyagokat ajánlom.

http://onmegvalositas.hu/cikk/oszinteseg

Ezen kívül Anodea Judith: A csakrák bölcsessége című könyvet.

Az ezoterikus piacon rengeteg zagyva, félrevezető elmélet, tanítás rendszer kapható, mivel a transzperszonális vagyis normál emberi működést meghaladó képességeket, élményeket minden egyes ember az adott világnézetébe ülteti be.

Viszont ha neked az igazság tisztán érzékelése a képességed, akkor használnod kell, rá fogsz érezni, hogy az adott könyv, videó vagy előadás igazságtartalma mennyi.

Az okozott érzést, a karmikus hatást
2013. jún. 11. kedd 07:00
/A hasonlóak vagy az ellentétek vonzzák egymást a párkapcsolatban?/

meg kell élni, be kell fogadni.

Amit megtehetünk az az, hogy meditációban vagy transzlégzésben éljük át.

A karma célja a tanítás és nem pedig a büntetés. Sajnos az egónk úgy működik, hogy kitalálja, már hű de tudatos, meg éber, közben pedig elszáll.

Az egység szerint én vagyok az aki üt és én vagyok az aki kapja, én vagyok az, akit csak megpróbálnak és én vagyok az, aki ezt kivédi.

Hogy konkrétan mi az az élmény, amit át kell dolgozni, a felszínre kerül a tudatalattiból. Vagy úgy, hogy bevonzod a párt hozzá, vagy pedig úgy, hogy előre dolgozol meditációban vagy transszal.

Van aki keresi...
2013. jún. 09. vasárnap 10:02
/Ki keresi a tökéletes Nőt?/

Ho, nézzünk ezzel szembe
sosem szerettem egy lányt még
úgy igazán
most mégis mit kezdjek ezzel
Magamat persze szeretem, igen, és ez fontos is
de mit kezdjek a szerelemmel?
Költsem rád a pénzem, kedves?
Mit kezdjek egyetlen lánnyal
amikor bármennyit megkapok
és mégis van egy lány
aki megtanít arra, hogy értsem
nem egy újabb skalp az, amire szükségem van
inkább egy lányra, aki igaz szerelemre tanít
tiszteletre és őszinteségre, ez új világ nekem,
baby vigyél oda magaddal
taníts meg
elveszni a szemeidben újra és újra
taníts meg
hogy legyek a szerelmed, a szeretőd és a barátod
taníts meg
hogy sírni tudjak, ha elmész
ahogy már régóta nem tudok
csak ha rád gondolok
akinek smst írnék, hogy
idd ki a pezsgőd és fogd inkább a kezem
most kimondom neked, baby, tényleg szeretném megtanulni
hogy képes legyek kimondani
szeretlek
engedd, hogy a szívemből jöjjön
adj nekem mindent, a vad szextől az édes vasárnapi piknikig
taníts meg arra, észre se vegyem a többi csajt, amikor cirkálok
nevess velem, sírj velem,
bulizz velem, állj jól nekem,
ülj az ölembe, baby
és taníts meg szeretni

refrén:
mindent megteszek
taníts meg szeretni
most ez tényleg igaz
taníts meg szeretni
minden nap és minden éjjel
taníts meg szeretni téged most!

Playernek hívnak
hja, és veled mi van?
Azért mert megvolt
20-25 lány
all right, tettem egy kört a ház körül
és szexeltem csókolózás nélkül
külvárosi srác vagyok
mi a f*szt csinálhatnék?
Ez megsebezte a lelkem
igen hírhedt vagyok
elítélsz ezért?
Ezért mész el tőlem?
Bezárkózol mielőtt bármit elkezdhetnénk?
És mi van azzal szexxel, tudod, ott a melóhelyen?
Azt gondolom
szeretlek
ez nem bullshit
és nem, nem foglak megcsalni
nem kell ez a szöveg, mi lesz ha...
akkor nem voltam szerelmes
most meg igen
f*ck meg az egészet
hallod hogy sírok?
Én mindent csinálni akarok
amit a szerelmesek tesznek
hogy ne egy kis botlás legyek neked
nem akarok a hátsó ajtón besurranni
én legyek az, akit szeretsz
és akit meg is tartasz
hallod
f*ck meg a múltam, az életem a 21 évemet
mindent odaadnék egy olyan éjszakáért veled, mint ami tegnap volt
tarts meg engem, én készen állok
és te, megpróbálod velem?
Ülj az ölembe
és taníts meg szeretni

refrén

higgy nekem higgy nekem higgy nekem az igazi vagyok
yo baby, bízz bennem, bízz bennem, bízz bennem, az igazi vagyok
higgy nekem higgy nekem higgy nekem az igazi vagyok
yo baby, bízz bennem, bízz bennem, bízz bennem, az igazi vagyok

refrén

Mi akik a tantra valódi ösvényén járunk
2013. jún. 02. vasárnap 11:00
/Önsorsrontó minták/

a sorkönyvünk aktuális fejezetét kiolvassuk, megérjük miért épp azt kapjuk ami van. A lehető legmélyebben megnyílunk ennek és befogadjuk. Engedjük hogy megváltoztasson. Hogy tanítson és bölcsebbé tegyen. Utána pedig ha a változtatásnak helye van megtesszük, teret nyitva az újnak.

A sorskönyv megismerésére az önismereti meditációs technikákat használjuk. Ez mellé beleillik a Hellinger család állítás módszere is.

A személyiség típustól és a feldolgozandó problémától függ mikor melyik módszer ajánlott.

Amikor valakinek nincs pénze, hogy megfizessen egy szakembert, akkor érdemes utána nézni az ingyenes anyagoknak.

Itt az oldalon is találsz a Sirály csomagok közül ingyeneset. Kezdőként nekem nagyon sokat segített Szabó Ilona módszere, a weboldala http://www.sziakademia.hu/

Az önsorsrontó minták átalakítása lépésről lépésre zajlik. Van amikor gyors és egyszerű és van amikor olyan reménytelennek látszik, mint az alagút ásása, ki kell tartani az áttörésig.

Nagyon kevés esetben lineáris ez, inkább jellemző az ugrásszerű fejlődés.

Ha nyitsz egy új blogot és leírod, mi a gondod, sok ingyenes segítséget, tanácsot kaphatsz ezen az oldalon tőlünk.