Nem volt bennem konkrét elvárás sem a blogomra várhatóan reagáló személyeket, sem mást illetően, hanem kíváncsiság van bennem.
Mi fog történni?
Te írtál elsőnek, ami jelentheti azt is, hogy Te vagy a legbátrabb ember azok közül, akiknek valamiért nem vagyok szimpatikus, de jelentheti azt is, hogy csupán Te olvastad el a blogomat a leghamarabb az érintettek közül. Ezt nem tudhatom. Ha ebből valamiféle következtetést le akarnék vonni, már projektálnék.
Amit írtál a továbbiakban, nem érzem konkrétnak, bár valami "hozzámállás" sejthető, amikor azt írod: "úgy olvasod" a hozzászólásaimat, hogy közben az az érzésed, ami...
Igaz, amit mondasz: én minden hozzászólásomat itt a fórumon úgy írom, hogy azt közben magamnak is írom. Nem is tehetek mást, mert amit leírok, azzal közben dolgozom is.
Persze Spiritosaurus /vagy bárki más/ aztán eldöntheti, hogy reflektál-e erre, vagy nem....ha nem reflektál az jelentheti azt is, hogy nem érti vagy nem ért egyet azzal, amit mondok csak nem jelez vissza, de jelentheti azt is, hogy elkerülte a figyelmét a bejegyzésem, sőt jelentheti azt is, hogy mindent ért, csupán abban hagyja a dolgokat, nem érintettem meg benne semmit....és még ezer dolgot jelenthet...kívülről az jelenik meg, hogy mi nem beszélgetünk ketten. Nem alakul ki valamiért párbeszéd.
De hogy valójában mi zajlik benne és bennem, azt nem tudhatja a másik, vagy egy harmadik-negyedik.
Csak találgathat, vagy projektálhat.
Ha engem valamiért "piszkál", hogy nem válaszol, akkor bizonyára sokszor meg fogom kísérelni, hogy szóra bírjam. Kérdéseket teszek fel például.
És itt a fórumon rá vagyunk utalva a visszajelzésekre, a pontos szavakra és hangsúlyokra, mert enélkül úgy fogjuk kialakítani a véleményünket a másikról, hogy a róla kialakítandó kép hiányzó részeit egész egyszerűen rávetítjük.
Emlékszem Erika, hogy amikor közel egy éve először hozzászóltam a fórum egyik blogjához, akkor Te voltál az első, aki azonnal reagált erre. Nem is értettem akkor, mit követtem el, szinte ösztönösen behúztam a nyakam:-) Azt hittem hirtelen, hogy valami etikettet sértettem, pedig csak érzelmeket keltettem, s ez teljesen normális dolog.
Most azt keresem, hogy mi ketten miben hasonlítunk?
Csak annak alapján tudom eldönteni, ahogyan itt megnyilvánulsz.
Velem hasonlónak érzem a belőled áradó dinamizmust, bátorságot/vakmerőséget és a sasszem-kritikai hajlamot, a hiúságot. És harmincas éveimben hasonlóan takartam ezekkel én is mérhetetlen szeretet-éhségemet.

Ezért tudom látni Benned magamat, ezért érzed talán Te is, hogy valami mocorog kettőnk között.
Hívhatjuk bárminek, én szeretem.

Ezekhez a gondolatokhoz segítettél most hozzá Erika.
Nagyon köszönöm Neked.

szeklice

Azt mondod, hogy álmomban nem vagyok testben?
No de mégis, hiszen álom közben veszem a test jelzéseit, be is építem az álmomba, használom is a testet az álom valós megélésére, mert az álmomban valós érzelmeket tudok megélni, amit valóban átizzadok például.
Viszont álmomban a körülöttem lévő világ ÉSZLELÉSE változik meg!
Az álom nem egy olyan tér, nem olyan dimenzió ugyanis, ahol mindennek megvan a pontos helye.
Viszont álmunkban semmiben nincsenek korlátok és minden valós, még ha olykor bizarr is. Hogy mennyire valódi az egész (a3140a is ezt mondja Neked), azt jelzi az, hogy sokszor az álmunk által kiváltott érzelmek hozzánk tudnak ragadni, annyira erősek. Hatnak ránk a fizikai világban is.
Szóval szerintem az álom egy mágikus világ, melyben a tudatalatti hozzászoktat az éber-létünk legtágabb lehetőségeihez...Tudatos álomban már parolázunk vele:-)
A teleportálást, mint egy már létező vagy elképzelt helyre való azonnali átjutását a tudatnak azért említettem, mert - noha sokan hitetlenkednek még ezzel kapcsolatban - szerintem pl.a telepátia is ezen alapul, amit már szinte mindenki megtapasztalt.
Meg kell tanulnia a tudatunknak a más fajtájú anyagok rezgésére reagálni úgy, hogy a korlátokat - melyek a saját illúzió-burkaink - megtanuljuk semmibe venni. Felismerni azt, hogy tulajdonképpen a semmi/illúzió köti röghöz (fizikai világhoz) a tudatunkat.

Hát ezt nem semmi felismerni úgy, hogy működtetni is tudjuk, ráadásul minden eszköz itt van hozzá az orrunk előtt, csak valaki lenne, aki megmutatná......lehetőleg referencia-anyaggal prezentálva:-)))
Na most ez egy vicc, vagy az ember tragédiája?

szeklice

Az érzelmek értelmezésének agyi folyamata felfedendő titok a tudomány számára.
A munkám során tapasztalhatom meg, hogyan módosíthatja például az autizmus vagy az epilepszia az érzelmek értelmezését, ennek kapcsán a viselkedést. Azt is megfigyelhetem, hogy ezek az állapotok érdekes módon nagyon könnyen előhozzák a TUDATALATTI TARTALMAKAT, melyek az egyén rajzaiban illetve számunkra fura beszédében tetten érhetők.
Továbbá olvastam valahol, hogy az orgazmus során is felszabaduló „szeretethormon” /az oxitocin/ hatására javul az érzelmek értelmezése. Az oxitocin csökkenti az amigdala működését, melyben csökken a félelemérzet, így az agy immáron tágabb perspektívába tudja helyezni az eseményeket...
Egy holland pszichológus szerint a sok információt igénylő bonyolult döntéseknél az emberek inkább a tudatalattira hagyatkoznak, ami a legtöbb szociális helyzetben is hatékonyabb. Egy másik kutató 30 évvel ezelőtti EEG-s vizsgálataiban azt találta, hogy a kreatív gondolkodás inspirációs fázisában a tudatos agy kikapcsol, és ekkor az agyi elektromos mintázat a kreatív folyamatban hasonló az álom, a relaxáció és a meditáció során észlelthez.
Már napjainkban jutottak arra a következtetésre, hogy az igazán kreatív emberek jobban hozzáférnek tudatalattijukhoz. Egy francia kutató szintén EEG-vel kereste az agyban a tudatosság központját, és megállapította, hogy az nem egy helyhez kötődik, hanem egy speciális, szinkronizált agyi dinamikához.
Úgyhogy a tudatkutatók számára is örök kérdés, hogy miért vagyunk tudatában a dolgoknak és saját magunknak.

Milyen módon születik a szubjektív tapasztalat?

Háááát....
Ezek szerint nagyon szubjektív módon:-D

szeklice

Igen, a meghatározottságaink azok, melyek a legnagyobb akadályaink az önvalónkhoz vezető úton:-)
No de a megvilágosodás már maga egy meghatározottság, egy definíció, mely sosem tud körülhatárolt lenni annyira, hogy azonosítani tudd magadban. Hál' Istennek!
Mert nincs ilyen pontos definíciója.
Nem is lehet, mert mindenkinek más és más a megélése, tapasztalata, az útja - saját fényes önmagáig. Lehetnek felemelő részélményeink, melyben lehetnek azonosságok, de mindezek alapján nem mondhatunk ki törvényszerűségeket, mert ezzel rögtön meghatározottságaink számát növelnénk.
Ezt írod: "De nekem az jött egyszer, hogy ez még nem lesz egyenlő a megvilágosodással. Ez még csak az egó megszűnése, ami nem egyenlő a megvilágosodással."
Pedig jó úton jársz önvalód felé. Nagyon is!!!
A hazugságaidat könnyen felismered, mert feszültséget okoznak benned, amíg azok szerint hozod a döntéseidet.
Amint tisztán kezdesz működni, minden az egyensúly felé visz, csak "rá kell feküdni" bátran. Ráengedni magad és élvezni. Amilyen lazán sikerült ezt megtenned, annyira fogsz lebegni benne.
Egyre jobban.
De ha görcsölsz, hogy na most elértem eddig és eddig, de még mindig nem vagyok abban,amiben kéne, akkor sosem leszel "ABBAN". Csak mindig elégedetlen leszel.
Mondd ki, hogy abban vagy, és abban leszel!
És ne hagyd, hogy ezt bárki is kétségbe vonhassa, mert ez csak az ő kétségük vagy megélésük, s nem a Tiéd. Ők még definícióba ragadtak:-)
Engedd meg magadnak azt a saját körülhatárolatlan lebegést és ne akard definiálni.
Ilyen egyszerű.
Ne félj Csaesz lenni:-)

szeklice