Apa, szerinted mit érdemes tanulni, mivel járnék a legjobban? - kérdezte egyik este a nagyobbik gyermekem, amiből aztán egy hosszú beszélgetés kerekedett arról, hogy mi a fontos az életben, mitől lehetünk boldogok? / Nem bonyolódtam a boldogság spirituális mélységeibe, csupán a köznapi értelmezés szerinti örömről, jó közérzetről gondolkodtunk! /

Elmeséltem Neki, hogy annyiféle dolgot tanítanak iskolákban, tanfolyamokon, de ezek java része csak a világ működéséről hoz képbe, vagy egy adott szakmára készít fel, azonban semmilyen használható tudást nem adnak arra vonatkozólag, hogy hogyan legyél boldog!
Ahhoz, hogy a kérdést pontosan megválaszolhassam, először is azt kell tisztázni, mi az, ami egy embernek örömöt, boldogságot okozhat?

Egy ismerősöm panaszkodik, hogy évek óta szenved refluxtól, de hiába keresi az okát, csak nem leli! Vajon mi lehet a betegségének lelki oka?

Kérdezem Tőle:
- Mi az, amit nem tudsz lenyelni, amit legszívesebben kihánynál, kivetnél az életedből?
- Nem bírom az irritáló embereket, legszívesebben ott hagynám a munkahelyemet, kerülöm az idegesítő rokonaimat, nem tudom elfogadni a pénztelenséget, elegem van a tehetetlenségemből, ...és még sorolja, sorolja, míg nem közbevágok:
- Ha ennyi mindent utálsz magadban és az életedben, akkor csodálkozol, hogy okádhatnékod van tőle? A tested-lelked legszívesebben kihányná ezeket, de Te mégis megtűröd, együtt élsz mindezzel. Miért?

A napokban eszembe jutott egy régi ismerősöm, aki nagy hatást gyakorolt rám. Szerettem vele találkozni, beszélgetni. Mikor megismerkedtünk, már idős ember volt, a hetvenes éveiben járt. Hátrafésült félhosszú, hófehér haja volt, és fehér szakálla. Kodályra emlékeztetett. Szintén művész ember volt, de ő csak ennyit mondott néha magáról: festő voltam. A buddhizmus professzoraként is tanított egy ideig, amíg ötvenhatban börtönbe nem került. Miután kiszabadult, elhagyta az országot, és harminc év múlva kapott engedélyt a belépésre.

A helyzet a következő, nem találom a helyem a világban( oka. egy rossz társkapcsolat volt, hát igen ezért Én teljesen feláldoztam önmagam ( úgy értem hogy magam mögött hagytam mindent és hittel bízva a kettőnk jövőében, sajnos rosszul sült el) Volt egy jó munkám amit feladtam, építhettem volna a karrierem, de ez már a múlté, sajnos ezt nem csinálhatom vissza. Igaz a munkahelyemen is sok tapasztalatot szereztem, jót is rosszat is.

Ma elgondolkodtam azon, hogy milyenek is vagyunk mi emberek.

Sokszor tudunk belaragadni valamibe: hálátlanságunkba, elégedetlenségünkbe, harciasságunkba, önsajnálatunkba, kicsinyhitűségünkbe, kérkedésünkbe, kétkedésünkbe, keresésünkbe, találásunkba, értelmünk és érzelmünk keltette állapotokba és még megszámlálhatatlan egyébbe.

Mindezzel együtt is nagyon nagy szerencsén van, mert lakozik bennünk egy rész mélyen belül, aki egyszer csak megelégeli az éppen aktuális állapotot és visszakívánkozik a helyesnek, megszokottnak véltbe.

Miért van az emberben kettősség, megosztottság, bizonytalanság?
Hogyan lehet a szembenálló érzéseket összhangba hozni? Miért érzek mást a szívem mélyén, és miért cselekszem ellene a felszínen?
Úgy érzem hamarosan döntenem kell, mert Y elágazáshoz értem. De nagyon félek, mert nem tudom beazonosítani az érzelmeimet.
(mondanom sem kell, párkapcsolatról van szó)

Voltatok már ilyen helyzetben? Merre induljak?

Szerintetek melyik szerep a jobb?

A néma királynőé, aki érinthetetlenségében, fenségesen ül a királya mellett, bár nem szólhat és nincs szeretve de a szívében a másik szívével egy. Csak titok a szerelmük, kibonthatatlan, megélhetetlen ősi titkos vágy, amelyet távol tart a félelem és az ítéletek

vagy

a kis rabszolgalányé, aki bár elfogadva van és szerethet, és kaphat szerelmet, de minden álmát és mozdulatát kíséri az ura imádó, senki másnak nem járó pillantásának képe, amelyet a királynőre vet?

Kit vonzunk be az életünkbe?
Szal. arról van szó, hogy a társam vonzza magához azokat a nőket, akiknek segítségre van szüksége, pátyolgatásra, megerősítésre, tanácsra. De miért mindig ilyeneket? Még véletlen sem egy normális és kiegyensúlyozott nő az ismerőse, hanem törött szárnyú madárkák. Persze nem marad el a hölgyek részéről a segítségért az örök hála, persze csak szavakban.

Lehet hogy nem kellene engem ennek zavarni, de zavar. Zavar ha más nők a jó tanácsokért a társamat félistennek nézik, nem embernek..