Ez az egyik legneccesebb kérdés. Én azóta nem gyónok mióta szexuális életet élek. Valóban vannak papok, akik számára ez nem probléma, szóval nincs egyetértés egyházon belül se, nekem van egy kedvenc papom, akit hiteles embernek tartok, mellesleg meditáltam is már a vezetésével :)

Visszatérve: a gyónás olyan érzés, mint mikor lepakolod a terhet, és megkönnyebbülsz. Belátod, bevallod hogy miben tévedtél, vagy ha úgy tetszik vétettél, szóval egyfajta önvizsgálat, és jó érzés utána a megkönnyebbülés. Viszont sok függ a paptól, hogy milyen feloldozást ad, gyakorlatit, vagy lemorzsolandó x imádságot. A gyakorlati önismereti jellegű, és építő(bb). Én azért nem jártam gyónni, mert nem tartottam bűnnek, tragédiának a szexet. És egyre több dologgal lett így, olyan vétkekkel, amikből tanultam, tehát kifejezetten hasznomra váltak, megértettem hogy igenis kellettek ahhoz, hogy haladjak. Nem megbántam, hanem megértettem. És ez kellett ahhoz, hogy többet ne lépjek bele abba a gödörbe, nem az hogy "erősen fogadom, hogy a jóra törekszem és a bűnt kerülöm" betanult szöveg. Valahol itt kezdődött a leválás. Jézus azt mondta tanítványainak, hogy "akinek megbocsátjátok bűneit meg lesznek bocsátva, akinek nem, annak nem." Ezt a mondatot gyakorolják a tanítványok "leszármazottai" a papok. Ez egyfajta hatalom, rajtuk keresztül Isten bocsát meg, nem ők... Nos, részemről ez nem tiszta hogy mondott-e ilyet Jézus, vagy hozzáfűzte valaki... Ezen ki fog akadni névnélküli barátunk, de így gondolom.

Jézus a legbűnösebbnek tartott emberekkel (vámos, házasságtörő, béna, leprás...) töltötte az idejét, jól meg is szólták; a mai Jézus-követők között azt tapasztalom, hogy egyedül ők azok akik az orrkarikámért megdorgálásban részesítenek... sőt! Volt aki a testvéremet is rögtön fenntartásokkal kezelte, mert nekem "primitív" a megjelenésem. Nem is beszélve a melegekről, színes bőrűekről, más vallásúakról... Újra mondom, nem mind egytől egyig ilyenek, de túlnyomórészt :(

Mostmár nem bírom, ... Katolikus családból, mitöbb gyakorló kat. életből csöppentem szépen fokozatosan át az ezotériába. És pont Sanyi egyik előadásán hangzott el, hogy akik igyekeznek egy valláson át megélni a szeretetet, azoknak valószínűleg arra van szüksége! Ezért nem nézek hülyén a családomra míg elmennek misére, de megmondtam hogy én nem megyek, mert úgy döntöttem. Felháborodtak, (elmentem 10 percre, hadd emésszék meg) és elfogadták. A vallás egy rendszer, egy mese-körítés azoknak, akik nem hiszik el magukról hogy egyedül is képesek eldönteni mi jó-rossz, akiknek kell, hogy megmondják mit tegyen. Persze ettől nem mindenki jut előrébb, sőt, azt kell lássam, kevesen...

De miért kell harcnak tekinteni???? Majd ha eljutnak arra a szintre, hogy egyszercsak elkezdenek kételkedni abban, ahogy a pap elmagyarázta a Bibliából hallottakat, az már a változás szele. Én keresztülmentem ezen, önállóan döntöttem így, de nem nézek le senkit, aki a vallásba menekül kapaszkodóért. Ő ott tart, hogy szüksége van rá. Viszont annyi előnyöm származott az egész gyerekkoromból, hogy el tudom nekik magyarázni katolikus köntösbe bújtatott szavakkal, amit nem értenének meg ezo-szavakkal. Amit meg nem értenek, azt nem mondom. De semmi értelme köpködni a másikra. Mert addig ugyanolyanok vagyunk! Ahogy fejlődnek a lelkek úgyis jön aminek jönnie kell: egyre többen és többen ébredezünk! :)

Ahogy Tepperwein mondta: "mindenki tart felfelé a hegyen, a vallások a kényelmes vasutak, de míg egymással azon veszekszünk, hogy kinek az útja visz felfelé, addig egyik se halad!" (igaz, hozzáteszi, hogy a vallás nem juttat el a csúcsra, ahhoz ki kell szállni :))

Ugyanúgy elvárásaim voltak, még jó hogy csalódtam! Ő is, én is elképzeltünk egy tökéletes másikat... És hálásnak kell lenni a csalódásokért, mert az a valóságot mutatja az illúzió helyett.
Persze, ezzel nem úsztam meg a keresést, mindenesetre előrébb vagyok.. még jelentkezem :)

Szerintem az ítélkezés el-nem-fogadás. Ami meg egyértelműen szeretethiány. És bár még nem mindig sikerül a gyakorlatban, szerintem a határ az érzelmekkel függ össze, ítélkezés és vélemény között. A vélemény érzelemmentes, tisztán lát. (vagynem, hehe, de mindenképp megengedő, esélyt lát/ad a változásra) Nemtudom az agyunk vagy az egonk olyan, hogy mindent szeret beskatulyázni... amiért minden(ki)t szeretünk véleményezni, v megítélni.

Azért vesszük körül magunkat azonos -v legalább hasonló- gondolkozású emberekkel, mert akkor biztonságban érezzük magunkat. A "hülyéket" kicsukjuk, kész. Látszólagos problémamentesítés.

Azokat akiket pedig bántanak, azért bántják mert szükségük van rá. :P Engem egész kisiskolás koromban bántottak (lelkileg), mert felvettem, sírtam, beszálltam a hatalmi hintába. Az egyénnek szüksége van az áldozat/hatalmi-szerepre, hogy szeretetet csikarjon ki a környezetéből.