Jó, hogy írsz erről, nekem is sok kérdésem van, és kételyeim is, bár már volt tapasztalatom a családállítás áldásos hatásairól Most mégis a kérdéseimet sorolom én is:

1. Hogy lehet, hogy egy leszármazott gyilkos hajlammal kell hogy fizessen a felmenő bűnéért, illetve egy olyan helyzettel, amiben elveszítheti szerelmét és gyermekét, míg egy másik leszármazott egyszerűen egy szép hivatás felvállalásával "megoldja" az ügyet? Ezt sosem értettem a történetekben, illetve a karma törvényében, hogy hogy is működik. Úgy tudom, hogy a felmenő tettéből ránk eső rész feloldása elkerülhetetlen, és jobb ha hagyjuk, hogy megtörténjen és egyfajta szolgálatnak tekintjük. De ha ez a fent történtekhez hasonló, nem értem, miért kellene mondjuk belenyugodnia az illetőnek, hogy elveszíti a családját, azért, hogy kellően kifizethesse a felmenője bűneit. Szerintem ez nem stimmel. Én hiszek a dolgok rendbehozatalának lehetőségében, még ha nehéz is, de egy ilyen esetben pl szinte meg kellene fordítania sors kerekét. meg nem történtté tenni. Mondjuk elszökni a lánnyal és a gyerekkel együtt és otthagyni a családot a bűnnel együtt. Ez szerintetek lehetséges?

2. Mi van ha nincs családállítás? Régen nem volt ilyen. Szerintetek nem lehetséges, hogy az élet mindenképpen lehetőséget ad a dolgok más irányú rendezésére, a rend helyreállítására? Vagy más módon kap/kapott valaki segítséget a múltban is, amikor még nem volt pszichológia, családállítás, reinkarnációs utaztatás ésatöbbi? Életszerű lenne, hogy nem? szerintem az életszerűbb, hogy mindig megvan inden ami kell, csak nagy feladat észrevenni.

3. Hogy lehet, hogy egyik esetben bűnnel kell fizetnie valakinek a bűnért, a másikban meg kap lehetőséget? Gondolom, hogy Éva nem úgy lett gyógytornász, hogy családállításon kielemezte a karmáját, majd tudatosan elment ebbe a szakmába, hogy oldja azt. Ez itt a furcsa nekem, és igazságtalannak tűnik. Mert úgy tűnik, őt odavezette az élet a megoldáshoz, semmit ne kellett tennie csak elfogadnia, míg a felmenője életében úgy "rendezte az élet" a karma-oldást, hogy elvette tőle a szeretteit, amit nyilván nem fogadhatott el - csak úgy. (Más kérdés, hogy jobb nem ismételni ilyenkor, de hát honnan is tudott volna erről az egészről??)

Azért teszem fel ezeket a kérdéseket, mert egyrészt igazságtalannak a tűnik az élet hozzáállása a leszármazottakhoz, mintha valaki jót, valaki meg rosszat kapna és ez egyenértékűnek számítana a karma oldás jegyében, és ez szerintem nem lehet igaz, másrészt meg mert nem tudom elhinni, hogy az élet eleve úgy rendelte volna, hogy terápia nélkül lehetetlen jól élni tudni, vagy megtanulni és csinálni. Hogy a tudatlanságból az egyetlen kivezető út lenne. Más kérdés, hogy a ma ez modern dolognak számít, egy meglevő eszköznek, tehát hasznos lehet, és használható. De szerintem az is sántít, és nem lehet igaz, hogy a világtörténelemben csak most van az embernek lehetősége tisztábban élni, úgy, hogy ne vezérelje őt a tudatalattija bűnbe. Ez szintén nem élet-szerűnek tűnik.

Persze ez veszélyes állítás, hiszen ezzel azt állítom, hogy ezek a terápiák történetesen nem is olyan fontosak vagy nélkülözhetetlenek, mint amilyennek tűnnek. Márpedig ezt valószínűnek tartom, hiszen akkor esélytelenek lettek volna őseink, és senki sem állíthatná a történelemben visszamenőleg, hogy nem sodorta újabb bűnökbe a karmája, márpedig azt szintén nem tudom elképzelni, hogy soha senki nem fordított sorsot a múltban mert az szintén életszerűtlen. Ha viszont igen, akkor igaz a tétel, hogy az életben termett körülmények önmagukban hordozzák a megoldást mindig. (és ennek a terápiák csak modern részei.)

Ha elhittem volna, hogy csak terápiával tudom a karmáimat oldani, már nem élnék. Az életutam eddig éppen az ellenkezőjét mutatja, mindig hittem abban, hogy az élet igazságos, mindig igazságos, és pontosan azt hozza el az embernek amire valójában szüksége van. És ez elég volt ahhoz, hogy sorsfordító tetteket cselekedjek, többször is. Akkor nem is voltam tudatában. Nem lehet, hogy csak a hit hiányzik/kell?

Érdekes dolog ez. Vajon mi az igazság? Van egy olyan érzésem, hogy egyszerűbben kellene élnünk, mert az élet valójában egyszerű, hogy a megoldás az ilyen tragédiákra amiből minden családban van rakásra, évezredekre visszamenőleg sokkal egyszerűbb, mint ma azt hajlamosak vagyunk a tudományos gondoskodásunkkal feltételezni.

Megjegyzés: természetesen van tapasztalatom terápiákról, és a bűnt nem a keresztény értelemben értem, hanem egy olyan hibának, amelyet az ember azért vét, mert akkor és ott nem tud a szívére hallgatni.

Szívesen :), ha ragaszkodsz hozzá! :)

Namaste

I. Adj hálával. Aki ezt teszi, nem kér köszönetet, mert az adás öröméért ad. És az elég jó neki.

II. Fogadj el hálával :)

De még mindig nem érdekes, hogy megköszönöd-e, mert nem tartozol vele. Csak a hálával, de azzal is csak azért, mert jó neked. :)

III. A papoknak és tanítóknak az is a dolguk, hogy ráébresszék az embereket a hibáikra - ezért vannak. Ez a pap tette a dolgát. Ha valaki odajönne hozzám, dühösen, hogy követeljen valamit tőlem, azért mert adott nekem "jó szívvel" valamit, két választásom lenne:

1. elküldeném melegebb éghajlatra, mert mégis mit képzel az ilyen??

2. Tudatosítanám benne, hogy az ok, amiért haragszik, benne van. Ezzel még jót is teszek vele, ráadásul önzetlenül, mert előrébb helyezem, mint az érdekem, hogy esetleg legközelebb is adjon. :) Ezt tette a pap.

Ha bocsánatot kérek azért, mert nem köszöntem meg, nem vagyok igaz ember mert egy belső és társadalmi kényszernek felelek meg. Persze, ha konfliktuskerülő vagyok, mindezt tudva, lehet, h ezt teszem. De az meg félelmemről szól. :))

Namaste

Új meglátásom van a témáról. Eltelt pár év és főleg "pár belső változás" :)

Bármiért vétek pénzt kérni!

Gondoljatok bele: van bármi is, amit meg lehetne fizetni?

Azt gondolom a pénz egy tévedése az emberiségnek, egy tanulása. Vagy kijön majd belőle, ha sikerül vissza-emelkedni a szellemi körforgásban, mielőtt elpusztulunk, vagy benne ragad a pusztulásáig abba, hogy számszerűvé és összehasonlíthatóvá próbálja tenni az élet dolgait. A befektetett energiát, lélekerőt, időt...stb

Wass Albertet olvasok mostanában, és ő világosította meg előttem, milyen lehetett az a tiszta őslét, amiben eredendően éltek a emberek.

Az ember elment lánykérőbe a "szomszéd" családhoz (többnapi lójárásra). Letett a földre egy nyúzott bölénybőrt, amit mindenki megcsodált, meg egy külföldről szerzett csodásan faragott kést. Majd azt mondta: neked van három lányod, nekem meg kell egy asszony."

Ezután megtörtént a látszólagos csere. Azért látszólagos, mert itt valójában több szempontból sem egy fogyasztói adás-*vételről volt szó. Ugyanis a legidősebb lány önként állt fel és mondta, hogy elmegy az emberrel élni, de hozzátette, hogy vissza is jöhet, és egy hétig még a szüleinél hagyat a holmiját. a férfinak olyannak kellett lennie, hogy szívesen maradjon vele. S ha nem marad vele, senki sem követelte volna vissza a bölénybőrt.

Nagyon sokat tanultam abból a könyvből az igaz életről. Arról, hogyan kell tudni dönteni, elegendőnek, megengedőnek lenni, mit jelent boldognak lenni az életben, ami kemény, és rengeteg munkával és energiabefektetéssel jár. És ez a természetes. Mit jelent a birtok, valójában. A magyar ember nem papírhoz és úrhoz kötötte a birtokát, nem is nevezte annak, ha nem fenyegette veszély, körül sem kerítette, de amit a munkájával megművelt, amiből volt az élete, azt megvédte.

Semmi nem volt megvehető, ami érték. Cserélhető dolgok voltak, de az is sokkal inkább a szükség, és az igények, és a lehetőség viszonylatában, ami életszerű, szemben azzal, hogy bárki meg tudná mondani, mi mennyit ér. Senki nem állítja, hogy egy nő egy bivalybőrt és egy kést ér, és senki nem gondolta ezt. Mert a dolognak nem ez volt a lényege. Sokkal inkább az adás gesztusa, az ajándék gesztusa az ajándékért volt az, amit bőr és a kés jelentett. És a későbbiekben a férfi is segített a lány családjának, amikor megtehette, ellenszolgáltatás nélkül. Csak mert így működött a hite az életről.

Én ebben hiszek. És ez a működés ahhoz közeli, amit Sanyi itt a felettem lévő hozzászólásában ír, az intuíció-vezérelt működésről.

Sajnos, nagyon sajnos, hogy a világunk odáig hullott, hogy ez már ideának számít. valamikor így éltünk, és ez volt a természetes. Mint ahogy ma is ez, mert ez a TERMÉSZET RENDJE SZERINT VALÓ.

Csak mi nem tudunk már így lenni. Vajon miért a sok szenvedés?

Természetes, hogy egy nem természetes rend szerint működő rendszert nem lehet igazságosan élni. Mindig lesz aki kimarad, elmarad, lemarad, pedig nem kevésbé érdemelné meg a segítséget (ha a lelki segítség adásáról beszélünk) mint más, akinek éppen van rá pénze, és éppen olyan feleslegesen adta oda, mintha nem is adta volna. Megszámlálhatatlanul sokszor fordul elő, hogy feleslegesen vásároltunk meg valamit, vagy nem tudtunk élni vele. Ne csak azzal példálózzunk, hogy aki nem fizet meg valaminek az árát, hajlamos nem megbecsülni azt. Wass Albert világában az embernek az jutott, amiért megdolgozott, és ez ma is így lenne, ha nem lenne a pénz-rendszer, amivel ámítják az embereket. Persze, egy ideális világban a pénz is csak energia, mint amire hivatkozni is szoktak, csakhogy ez a világ nem ideális, és ezzel is sikerült visszaélnie az emberiségnek, mint mindennel. Már mocskos és nem tisztán működik Ki kell törölni ahhoz, hogy új lapot nyithassunk, hogy újra igaz alapokra építhessük az életünket.

Én igyekszem átalakítani az életem, amennyire ez csak telik tőlem, aszerint amiben hiszek, ennek a világnak az összes tévedése és mocska ellenére. Mert olyan világosan látom, hogy ez az igaz út. Persze én is csak valahol tartok ebben. De kétség nélkül meg vagyok győződve róla, hogy semmi nem eladó és eladható. Pláne nem pénzért, és hogy a tudatos ember kötelessége feltérképezni ezt és az életét, és mindent megtenni az összes függése (évezredes minták hálója) ellenére, hogy átalakítsa az életét olyan módon, hogy minél kevésbé legyen rászorulva arra, hogy mindig engedelmeskednie kelljen a pénz-diktálta világ rendszerének. Hacsak teheti, nem.

Ezzel is hozzájárul egyénileg az emberiség felemelkedéséhez, és a lelke ápolásához. nem beszélve mindenkiről, akinek szívből ad, és másikról, akiktől szívből kap, amikor nem is reméli.

Az életem legrosszabb periódusában kaptam a legtöbbet az élettől. Talán azért, mert akkor tanultam a spirituális tudást, és abban szerepelt többek közt ez is:

Tudj elfogadni, adj, amit adni tudsz és bízz az életben, hogy mindent megkapsz, ami a fejlődésedhez szükséges. Légy alzatos, mert nem kell több, se kevesebb! A virágok is kapnak esőt amikor kapnak, és nem kapnak, amikor nem, de minden erejükkel nyitják a szirmaikat, amikor eljön az idő. Ne várj cserébe semmit azért amit adsz, de ne is várj el magadtól többet, mint amit adni vagy képes. Egy almafa almát tud adni, hiába követelnek tőle mást. Vizet , napot, földet és szelet tud elfogadni, hiába adnának neki mást.

Én ebben hiszek. Amikor a legnagyobb szükségem volt rá (és nem is tudtam) akkor kaptam a legtöbb spirituális segítséget. Rengeteg tanítónál jártam, eszméletlen sok élményt szereztem, rengeteget tanultam, élvezetes módon, jórészt, teljesen ingyen - valahogy mindig úgy alakult. Azóta tudom, azért, mert a sorsomban volt, hogy ezeket megtanuljam, magyarul szükségem volt rá, és adni nem tudtam szinte semmit, mert annyira lenulláztam magam addigra - tudatlanul. Ez egy lehetőség volt az élettől, mert tudatossá akartam válni és erre az élet úgy reagált, hogy adott. Mert egyet akartam az életemmel. És most, érdekes, egy pár éve ugyanígy adom át a lángomat én is - másoknak. És örömem ellem benne. :)

Az ember legnagyobb baja, hogy a maga képére akarja formálni istent, ahelyett, hogy elhinné, jobban tudja isten, mi kell neki. És megtanulná azt akarni, amit ő is Azt hiszem a témánkra vonatkozólag azt mondta Jézus, minket is etet Isten, mint az ég madarait. hát nekem volt szerencsém ezt megtapasztalni.

Nem ítélek el senkit, aki nem így csinálja, én is csak az első lépéseim próbálom tudatosan ez irányba tenni. Angol nyelvet pénzért tanítok, mert ez a megbetegedett világ kötelez arra, hogy pénzt keressek. De rajta vagyok, hogy változtatni tudjak ezen. Mert már megtapasztaltam, hogy az élet ereje sokkal nagyobb, mint az elméé. És a hit ereje sokkal nagyobb, mint a kényszeré.

Bármeddig jutok el ezen az úton halálom napjáig, örülni fogok neki, hogy így döntöttem. :)

Namaste