Aha, egyetértek azzal, hogy az Amazont, mint harcost talán előkereshetnéd újra :)

Persze az egyensúllyal is egyetértek, amiről írtál, de még inkább azzal, hogy megleljük, mikor mennyiből kell az ami. És persze zsigerből, nem aggyal.

Namaszte

Ha már a tudományok terepére tévedtünk, ezt a jelenséget a szerepelmélet irányzatának egy képviselője úgy fogalmazza meg, hogy a nőben és a férfiben is legalább négy alapszerep az, aminek működnie kell ahhoz, hogy maga a nemi szerep teljes legyen. Ez a nőnél az Anya, A Szent, az Amazon és a Kurtizán. A férfinél azt hiszem az Atya, a Don Juan, a Lovag és még egy... most nem jut eszembe. Mindenesetre ha ezt a négy szerepet meg tudjuk gyógyítani magunkban, vagyis nem nyomjuk el, és ahogy te mondod "büszkén" , még inkább tudatosan megéljük, akkor van esélyünk jól érezni magunkat a bőrünkben nőként vagy férfiként - a nemi szerepeinkben.

Egy másik pszichológiai fogalom a "hasítás", amit nagyon régóta használ az irodalom a férfiaknál - tulajdonképpen mindig is használta. Olyan eseteknél, amiről te is beszéltél: ahol a férfi "azért tart szeretőt", mert már nem tud "úgy nézni" a szeretett feleségre. Ennek sok oka van, amely természetesen abban az emberben keresendő akinek a betegsége és még véletlenül sem a párjában. (Ha fordított eset van és a nő csalna meg ugyanezért, ekkor természetesen ez rá is vonatkozik.) A hasítás azt jelenti, hogy valaki (esetünkben a csalfa férfi) nem tudja integráltan látni , megélni és elfogadni a párját, annak természetes szerepeinek összességét. Ő maga az, aki amíg udvarol, a Kurtizánt , esetleg az Amazont látja a nőben, feleségként és gyermekei anyjaként viszont már képtelen őt így elfogadni, s már csak az általad "Hold" szerepeknek jelölt szerepekben tudja elképzelni az oldalán. Anya és Szent válik a nőből. (Számára.) Ennek sok oka van: társadalmi, mert évezredeken át nem volt megengedett a nőnek a saját vágyának és szabad választásának felvállalása...stb, mivel a nőket alapvetően birtoknak és/vagy gyerekgyárosnak tekintette a társadalom. Vagy pl. az is tény, hogy a legtöbb férfi ugyanezen gyarlóságánál fogva (birtoklási vágy) féltékennyé válik a saját gyermekeire, illetve a szülés után, és a változások után, amin a nő teste és pszichéje keresztülmegy már nem tudja kívánni a feleségét. Már bocsánat, de hadd ne tehessünk már erről is mi.

A hasításnak évezredes rosszul programozottság az oka, az persze más kérdés, hogy a nők is beprogramozódtak ezt elfogadva, mivel nem is tehettek mást, sok esetben, ha élni akartak, vagy nem kiátkozottnak lenni egy faluban, esetleg boszorkánynak kikiáltva, esetleg szabad prédának, vagy száműzve, vagy csak olyan nőnek titulálva, akit már tisztességes férfi nem érinthet, rá gondot nem viselhet, gyermekét nem gyámolíthatja. És még sorolhatnám. Pedig csak szabad akart lenni a nőiségében, a létező és valós nemi szerepeiben. Persze nem tudatosan általában, de jól érezve ezt.

Nem gondolom, hogy egészségesebbek vagyunk a férfiaknál, vagy jobbak, Ezek a beteg szerepek kiegészítik egymást és egy ál-rendet, ál-békét, egy társadalmilag elfogadott ál-békét teremtenek, ami azonban nem a szabadság és a valóság igazságán alapszik.

Azonkívül doromboló cica lehetek, ha akarok, de tudatosan annak lenni teljesen más, mint az önértékelés hiányéból fakadóan hányni minden egyes szingli partin ugyannak a fickónak az ölébe, mire a "dorombolás" véget ér. Tudatosság. Ez a lényeg.

Tisztában vagyok vele, hogy nem fogok osztatlan sikert aratni az írásommal, úgy is lehet venni, a bennem élő Amazon :) ír. Aki felvállalja önmagát, amit gondol, amit érez, mint egy férfi, mert az ellenkező nem energiája is mindenkiben megvan, belül. Ezt a szerepet sem tolerálja szívesen a társadalom a mai napig, érdekes módon annak ellenére, mennyire szabadosság vált sok szempontból és kaotikussá is. Amit tolerál, az inkább azok a belénk égetett évezredes minták és tudattalan szabályok, amik már rég nem működnek, de ha biztonságot keresünk a káoszban, mégiscsak sokan ehhez nyúlnak. És ezért élnek boldogtalan kapcsolatokban évtizedekig emberek, minthogy felvállalnák a fejlődést. Mert akkor ki fognak lógni a sorból.

Mert ahhoz, hogy feltörjék a mintát és a szeretetet megtalálva, önmagukat felvállalva, a szerepeinket meggyógyítva kezdjenek működni, és ne a másik félre kenjék a nyomorúságukat, beteljesületlen vágyainkat, ahhoz sok erő és bátorság kell, és nehéz út.

Pedig a megoldás a szeretet és az önfelvállalás. Az hogy alapvetően szabad vagyok. Kurtizán, vagy nevezzük cicának, tök mindegy, akinek van vágya, és nem áldozat sem az ágyban, sem máshol. Amazon, aki mondhat nemet, és választhat, és tudhatja mit akar egy férfitól. Anya, aki képes a befogadásra és az elfogadása és az adásra, elengedésre nem csak a gyermekével, de egy férfival kapcsolatban is. És Szent, a nő tiszta lelke, aki mindentől és mindenkitől függetlenül hallja és éli Isten szavát, aki önállóan kötődik, mint minden élő létező Hozzá. És ennek a négynek (vagy lehet, hogy többnek is) az integrációja.

Én elkezdtem ezeket a szerepeimet meggyógyítani és tudatosan használni . És tudod mit tapasztalok? Hogy csak olyan férfivel érzem jól maga m és azzal tudom elképzelni a hosszútávú kapcsolatot, aki van ennyire tudatos és ő is teszi ezt, a saját szerepei gyógyítását, ahelyett hogy rám kenné, hogy miért nem érzi jól magát velem, milyennek kellene lennem anyaként és nőként, és aki kilepett a régi mintákban való beleragadottságból, és ő maga is JÁTSZATNI ÉS SZERETNI akar.

Ezeken kívül megfigyeltem azt is, hogy egyre több és egyre többféle férfi vonzódik hozzám, és akar velem kapcsolatba kerülni, mióta tudatosodok, én viszont egyre kevesebbet akarok igazán. Tudod, miért? Don Juanokat és nem teljes férfiakat sokat találni. Valameddig és valahova jók. De igazi férfit? Aki legalább tudja mindezt és legalább elkezdte csinálni, és nem keni minden baját a nőkre, és nem fut el az első nehézségben, vagy nem húzódik vissza a könnyű férfiasnak titulált öntörvényűségébe, vagy még jobb a "magszórás" duma... na olyat... hát nem rohangálnak százasával. És ha olyan férfiba botlok, aki még hasít, és persze jórészt nem is tudja, az nem bír elviselni. Persze hogy nem bír, mert ő maga kívánja azt, hogy a szeretője Kurtizán legyen, a felesége Szent és Anya, és a legtöbb férfi az Amazonról hallani sem akar. Mert nem igazi férfi, aki ismerné önmagát és a szerepeit, és már nem a beteg fél-nőkre, kiscicákra és szentekre vágyik, hanem egy igazi, teljes nőre..

Sajnálom, ha bárki érzületét megbántottam, nem állt szándékomban. Nem haragszom én senkire, de talán igen, mégis egy dologra még igen: a tudatlanságra.

Persze, nem kell. Majd még dolgozom rajta.

U.I: A nők betegségeit nem taglaltam itt. Ne képzelje senki, hogy felmentem magunkat. A MI beteg szerepeink csak tüzet adnak a férfiak betegségei alá. Ez mindig is így volt. Ezért is fontos bárkinek gyógyulásra adni a fejét, aki felismerni, legyen nő, vagy férfi.

Ideális partner meg egyszerűen nem létezik. Olyanok vagyunk amilyenek, és szeretni tanulunk. Megismerni és elfogadni magunkat és a másikat. És ha ez sikerül, az maga a teljesség, és már rég nem kell az ideális. Ez a valóság.

Namaszte

A sodródásról jut eszembe: ezt általában negatív szóként tartják számon az önismeret rajongói, valamint a spirik. Pedig nem is annyira az.

Van egy mondás, valahol olvastam: Dönts, aztán sodródj az árral!

Szerintem nem rossz. Szóval a végletekig elemezgetem magam-nál egyszerűbb megoldások is vannak.

Sok elmélet van, ami arra irányul, hogyan változtasd meg önmagad. Itt sokfélével, több nézettel, technikával találkozhatsz. Mindenki "mondja a magáét", aztán csak bírjál választani!

A bőség zavarával én is küzdöttem, az agykontrolltól a családállításig, az önismerettől a meditációig, a spiritualizmustól a pszichológiáig és jó-pár guruig sok mindennel és mindenkivel megismerkedtem, és sok mindenbe belekóstoltam.

Az én hitvallásom ez: az élet maga hozza eléd a feladataid, megállíthatatlanul. Nézz rájuk: ezek vagy Te. A gondolataid, az érzéseid, a hárításaid, a fel nem ismert tudat alatti tartalmaid, az el nem ismert, még nem látszó erőd, a hited és hitetlenséged, a jó és árny-oldalad. És egyetlen dologra hívnak: hogy fogadd el őket és tanulj meg velük (önmagaddal) bánni.

Nem azért "kell belülről megváltozni", hogy "jobb életed legyen". inkább azért, hogy képessé tedd magad arra, hogy elfogadd az életed, a teremtésed, mindenestül. És ezáltal egyre több türelemre, szeretet-képességre, belső békére, alázatra, bölcsességre, jóságra lelj önmagadban. Amik persze visszahatnak majd az életedre és végső soron szebbé-jobbá átalakítják azt.

Az agykontroll és hasonló technikák hiányossága többek közt szerintem az, hogy a legtöbb ember azt hiszi, meg kell változtatnia az életét, és hogy az önismeret is alapvetően erre szolgál. Pedig ez a cél téves cél, az ego, az önzés célja. Mint ilyen alacsonyabb rendű, mint az élet céljai. csak ha az élettel együtt tudunk úszni, jóban rosszban és tanulni Általa, akkor kegyes velünk, és ajándékoz meg. Az élet egy ajándék, mindenestül, és nekünk is meg kell tanulnunk becsülni azt, hogy nem földi célja van, hanem "égi", ahogy Jézus is mondta. Égi kincseket jöttünk ide gyűjteni: szeretet-képességet, békét, derűt, tiszta szívet. A többi csak por és hamu, ugyebár.

Csak becsüld meg az életed, örülj neki, és tudd: a rossz azért van, hogy tanítson, hogy jobbá válj, tudatosabbá, az is éppúgy ajándék, mint a jó, amit magadnak adtál. Tekintsd az életet egy kalandnak, egy teljesen egyéni kalandnak, amit csak Te élhetsz át, bármilyen is. Terád van szabva, mert te szabtad magadra, és éppen ezért pontosan azt hozza el neked, amire szükséged van - belül.

Csak örülj a feladataidnak, és meríts örömet a mindennapjaidban mindenből, amit tehetsz, és keresd mindenben a szeretetet, amit adhatsz, ahogy szolgálhatod a teremtésed a legjobban.

Ennél nagyobb belső átalakító erő (technika, stb.) nincs. Egy se. Csak próbáld ki, beválik -e?

Namaszte

Szerintem ezek a megérkezések is csak egy egy flash az összképben, és a gyakorlathoz vezető út nem ez, legfeljebb ez ( a mélyre ásás) támogató lehet benne. Pont ez a spirituális tévedés egyik fajtája.

A nyúl ürege számomra végtelen, éppúgy, mint az út "felfelé", a "felső én" stb irányába, ahogy Jaguár nevezi.

A valóság középen van. Kint és bent egyszerre, lent és fent egyszerre, ami csakis a gyakorlatban a levésben, a testben és ebben a pillanatban tetten-érhető, tapasztalás által. Mást kérdés, hogy ez a tapasztalásunk is általában részleges, éppen azért, mert megosztjuk a figyelmünket, a tudatunkat, és inkább csak "fel", vagy "be", vagy "le" figyelünk, ahelyett hogy kontemplálnánk, mint gyerekkorunkban, még, többségében.

Az összes részünk együtt működik, és amikor egyikbe beleveszünk, ki lehet ásni magunkat belőle, katarzisunk is lehet, és megkönnyebbülhetünk. Eljuthatunk a "végpontig". De az csak egyetlen végpontja a nagy körnek, még inkább gömbnek, amik vagyunk. Ezért a végtelenségig csinálhatjuk ezt, akkor sem leszünk "középen". (Ezt az első leckén tanultam amit egy spirituális tanítónál hallottam, milyen érdekes, most, 3-4 év után jutottam el a tudáshoz. Értem és tudom élni.)

Egyszer tanultam és már igaznak vélem: minden, amit az elménkkel csinálunk elsősorban és nem a tudatunkkal amit csakis a cselekedeteken keresztül tapasztalhatunk (mint pl a tiszta figyelmet), az nem a lelkünk vagy a szellemünk még, az még az ego és az azzal való foglalkozás. Az ego nem tud a végtelenhez kapcsolódni, és csak a végtelenségünkkel tapasztalhatjuk az egész mindenségünket.

Csakhogy ezt nem elég megérteni, és csinálni AKARNI. Csinálni kell.

Újra elsősnek lenni, bevállalni azt, akik vagyunk, és továbblépni a tudás palotájában való megtorpantságból. Elengedni az elme irányítását, a gondolkodást, az elemzést, a különböző ilyen típusú technikák gyakorlását.

És újra élni, teljes erővel, teljes bátorsággal, harcra készen, szembe nézni a kihívásokkal. Sírni ha sírni kell, nevetni, ha lehet, és átmenni a nehézségeken, egy másik elfogással, egy másik tudással, a puttonyunkban: hogy mindennek oka van, még ha nem is kell azt ismernünk, feltétlenül.

Csak gyakorolni a bizalmat, a szeretetet, az alázatot, a türelmet, a félelem legyőzését, a hitet, és elhinni, hogy az élet csodálatos a maga egyszerűségében, a maga anyagi köntösében. És azzal foglalkozni, ami a dolgunk, a mi dolgunk - minden nap.

Namaszte