Félelem attól, hogy elhagynak

Amikor az egyik fél el akarja hagyni a másikat, a partner sokszor olyan különös módon reagál, amelyet nem igazán lehet megmagyarázni. Halálfélelem ébred abban, akit elhagynak. Olyan érzése van, mintha a partnerrel együtt az életét is elveszítené. Ez pontosan az a helyzet, amelyet egy kisgyerek érez, amikor hirtelen elhagyja az édesanyja. Óriási félelmet és pánikot érez. Ha megfigyeljük az elhagyott felnőttek arckifejezését, azt lehet róla leolvasni, hogy ezek az emberek most gyermeki érzéseket éreznek, és láthatjuk, hogy lelkileg most hány évesek. Talán kettő, esetleg négy?

Ha azonban valakinek az érzései egy felnőtt érzései, akkor soha sincs teljesen kiszolgáltatva. Tudja, hogy az élete nem attól függ, hogy a partner marad vagy megy. Ha az egyik fél nagyon erősen vagy gyakran érez gyermeki érzéseket, az veszélyezteti a kapcsolatot. Az is előfordul, hogy az egyik fél azt mondja a másiknak: Ha elhagysz, megölöm magam, mert nincs értelme tovább az életemnek! Ezzel a másik fél anyaszerepbe kényszerül, akinek gondoskodnia kell a gyerek túléléséről. Így azonban nem partner a továbbiakban, és számára nem marad más megoldás,mint kilépni a kapcsolatból.

Az egyik fél ereje, amellyel a másikért küzd, sokszor abból a gyermeki félelemből táplálkozik, hogy elveszíti édesanyját. A hűség elvárása ilyenkor nem annyira a partnerre vonatkozik, sokkal inkább az anyára. A feltétel nélküli hűség, különösen ha valamilyen áldozatot is hoz érte az adott partner, szintén a gyerek édesanyja iránti hűségének átvitele a partnerre. Ebben pedig van valami valótlan. A kapcsolat sikeréhez fontos, hogy mindkét fél a partnert keresse a másikban s ne az anyát. A szexuális szerelem beteljesítésénél fontos, hogy egymás szemébe nézzen a két ember. Akkor egy férfi vagy egy nő van a szemünk előtt. Ha viszont lehunyjuk a szemünket, más képek is felmerülhetnek.

Következő:A házasságon kívüli kapcsolatok „meggyónása"

Hát nekem nem volt ilyen szerencsém, amikor először olvastam ezt, nem is értettem, később felháborodtam, (egy anyának első a gyerek) most már bízom abban, hogy helyén van a dolog. :-)

A párkapcsolat elsőbbséget élvez a szülői szereppel szemben
A párkapcsolatról fontos tudni, hogy elsőbbséget élvez a szülői szereppel szemben, mert az, hogy a partnerek szülők lettek, a párkapcsolat folytatása. Ha például nehézségei vannak egy párnak és tanácsot kérnek tőlem, akkor sokszor azt kérdezem: „Mi élvez elsőbbséget, a szülői szerep vagy a párkapcsolat?" -mert, ha vannak gyerekei a párnak, akkor a szülői szerep sokszor minden energiájukat igénybe veszi és csak kevés jut a kapcsolatra. De a szülők gyerekek iránti szeretete a párkapcsolatból táplálkozik, annak a folytatása. Ha újra a párkapcsolat foglalhatja el az első helyet, akkor a szülői szerepben is jobban helyt tudnak állni. És mindenekelőtt: azok a gyerekek érzik magukat nagyon boldognak, akiknek a szüleik szeretik egymást párként.

Következő: Félelem attól, hogy elhagynak

Sorscsapások a párkapcsolatban
Bizonyos pároknak különös a sorsa. Például, ha az egyik félnek nem lehet gyereke, ám a másik szeretne családot. Annak, akinek nem lehet gyereke, ez a személyes sorsa. Nem várhatja el, hogy a másik osztozzék vele ebben a sorsban. Ezért akinek ez a sorsa, belsőleg el kell hogy engedje partnerét. Ha mégis vele marad a társa, az különleges ajándék és ilyen ajándékként is kell értékelni. Ezt nem lehet kikövetelni. Egyfajta ellensúlyozás lehet a szerelemben, ha például a férj azt mondja a feleségének: „Különleges ajándék, hogy velem maradsz akkor is, hanem lehet gyerekem. Ez mély tiszteletet ébreszt bennem. Rám bízhatod magadat egészen különleges módon." Ilyen esetben együtt maradhatnak.

Következő: A párkapcsolat elsőbbséget élvez a szülői szereppel szemben

Ez nagyon fontos kérdés, sajnos nem volt alkalmam kipróbálni, meddig mehet el a jó adása, illetve az elfogadása. Úgyhogy fogalmam sincs. Ha sikerül, mindenkit értesítek a tapasztalataimról. :-))

A másik számomra nagy kérdés ebben a témában, hogy ki mit érez bántásnak? Valamint hogyan dönti el az ember, hogy milyen erősségű a másik fájdalma? Mennyivel kell kevesebbet adnom, hogy egyensúlyba kerüljünk? Van akinek már az is gond, ha kicsit csúnyán néznek rá, más a szitkozódásra sem reagál.

Ezek nagy átgondolást igényelnek, és ha az ember jobban belemélyed, akkor rájön, hogy egyszerűnek látszik, de mégsem az. De azt hiszem, főleg gyakorlatban derül ki, hogy mi és mennyire hasznosítható. Két ember, aki elhatározza, hogy most így fognak élni, ahogy le van írva...És megnézik, mi történik...Nagy tudatosságot és őszinteséget feltételez, de talán nem lehetetlen. :-)
Izgalmas kérdések!