...,,nem veszek el szép nöt,mert akkor az másnak is kell.Megcsal
2010. febr. 18. csütörtök 11:15
/Miért nem kellek?/
...,,nem veszek el szép nöt,mert akkor az másnak is kell.Megcsal.. stb." Ezzel máris vitába szállok, egyik ismerősöm kizárólag szép nőkkel hajlandó mutatkozni, mert növeli a presztizsét! Ha látnátok, milyen büszke, amikor megbámulják a mellette lévő szépséget! Mindkét felesége gyönyörű volt.
Ha most ezzel a helyzettel jönnél egy családállítói csoportba, én először azt nézném meg, hogyan viszonyulsz édesapádhoz. (Mondom ezt annak a fényében, amilyen keveset tudok rólad.)
|
Vonzás-taszítás
2010. febr. 18. csütörtök 11:00
/Egyoldalú Vonzódás /
Én azt figyeltem meg magamban, hogy amikor találtam valakit aki tetszett, - akár viselkedése, akár a külseje - elkezdtem róla fantáziálni. (Ez olyasmi, amit Péter írt az illúziókról.) Egész filmet képes voltam leforgatni a fejemben róla és rólam. Különböző szituációkkal, különböző helyzetekben. És persze mindegyikben mindketten boldogok voltunk. 15 éves koromban egy ilyen plátói szerelemben éltem. (A mostani eszemmel tudom, hogy ez védelmet jelentett a hús-vér fiúk közeledése ellen. Hogy miért kellett akkor védenem magam, az egy másik történet.)
Később találkoztam egy fiúval, aki tetszett, de én őt a régi barátnőjére emlékeztettem, akiben csalódott, úgyhogy ennek a kapcsolatnak nem volt jövője.
A lényeg, hogy nem tudhatjuk, kiben mi munkálkodik, milyen élményei, tapasztalatai voltak, amelyek most nagyban befolyásolják a hozzánk való viszonyát.
A zaklatás szerintem abból adódik, hogy valahol, tudattalanul, mindkét félnek szüksége van a másikra.(Tükör) Valószínüleg ezt az "áldozat" sosem fogja bevallani, (Hiszen jó érzés áldozatnak lenni, figyelnek rá többen is. Hacsak ....) de a vonzás itt is is működik. Persze nem feltétlenül szerelmi.
Valahol halottam egy nagyon jó mondatot: A nők legnagyobb fegyvere; a férfiak fantáziája.
|
Nemzedékeken átívelő összefonódások és oldásuk
2010. febr. 16. kedd 11:37
/Témák más szemszögből - párkapcsolat/
Nemzedékeken átívelő összefonódások és oldásuk
A családokra jellemző egy mély igazságosság és kiegyenlítődés iránti szükséglet. A család és a nagycsalád úgy viselkedik, mintha közös lenne a lelkűk. Ez a közös lélek ügyel arra, hogy a családban egyensúlyban legyen a nyereség és a veszteség, mégpedig több nemzedéken át. Ha például egy férfi könnyelműen elhagyja az első feleségét, ezzel fájdalmat okozva neki, és a feleség haragszik rá, akkor a férfi talán azt fogja megélni, hogy a második házasságából született lánya neheztel rá, és ugyanazokat az érzéseket mutatja vele szemben, mint az első felesége.
A megoldás az lenne, hogy a férfi azt mondja az első feleségének: „Igazságtalanul bántam veled. Sajnálom. Tisztelem, amit nekem ajándékoztál. Nagy volt a szereteted, az enyém is irántad, és ez megmaradhat közöttünk." Ilyenkor megfigyelhető, hogy az első feleség barátságossá válik, mert megkapja a kellő tiszteletet. Azt is mondhatja neki a férj: „Nézd, ő az új feleségem, ezek a gyerekeink. Kérlek, tekints rájuk barátsággal." Általában az első feleség szívesen beleegyezik ebbe. Ily módon pozitívan oldódik fel az első kötés.
Ha terápiás keretek között dolgoznánk a lánnyal, azt mondhatná az apjának: Ő az édesanyám, és én az ő gyermeke vagyok. Az első feleségedhez nincs közöm. Hozzátok tartozom. Ami köztetek, nagyok között történt, nem tartozik rám. Kérlek, tekints rám mint gyermekedre, és én apámként fogadlak el."
Édesanyjának azt mondhatja a lány: „Te vagy számomra az egyetlen igazi. Apa első feleségéhez nincs közöm. Most melléd állok. Kérlek, tekints rám mint a lányodra, én pedig elfogadlak mint édesanyámat." Ha még azt is hozzáteszi, hogy „Te vagy a nagy, én vagyok a kicsi", akkor elfoglalhatja a helyét gyermekként a családban, és a korábbi párkapcsolat nem fogja kifejteni negatív hatásait a jelenben.
Következő rész: A szexualitás nagysága
|
fontos
2010. febr. 16. kedd 11:32
/Témák más szemszögből - párkapcsolat/
Felhívnám a figyelmedet arra a mondatra, miszerint :"...... De csak azzal a feltétellel sikerülnek, hogy a korábbi párkapcsolatot tisztelik és méltányolják. "
Ha ez megvalósult, csodálatos!
|
A kötés és következményei
2010. febr. 15. hétfő 14:45
/Témák más szemszögből - párkapcsolat/
A kötés és következményei
Ha tehát a férfi elfogadja a nőt nőként és a nő a férfit férfiként, akkor teljesedik be szerelmük. A szerelem beteljesedésének hatása igen mély a lélekben. Ezáltal a férfi és a nő feloldhatatlanul egymáshoz kötődnek. Ezután már nem szabadok, akkor sem, ha úgy akarják.
Mondok szemléltetésül néhány példát:
Miért olyan fájdalmas, ha egy pár szakít? Miért kerül sor szakításnál heves nézeteltérésekre? És miért érezzük a kudarc és a bűnösség fájdalmas érzéseit, ha szakítunk? Mindez abból fakad, hogy a két ember között kialakul egy kötés.. Amikor egy férfi és egy nő, akik a beteljesült szerelem révén egymáshoz kötődnek, szakítanak, majd keresnek és találnak egy új partnert, akkor hamarosan azt tapasztalják, hogy a második társsal nem ugyanolyan a kötés, mint az elsővel, mert az első kötés továbbra is hat. Ezért a második partnerrel való szakításkor a fájdalom és a bűntudat érzése már kisebb, mint az elsőnél, majd a harmadiknál még kisebb, a negyedik után pedig szinte nem is fáj.
Azt mondta nekem egyszer egy férfi, hogy állandó, tartós párkapcsolatot keres. Megkérdeztem tőle: „Hány komoly kapcsolatod volt már?" Azt felelte: „Hét." .Akkor elfelejtheted, hogy valaha képes legyél tartós kapcsolatra." Megkérdezte: „Van kiút?" „Igen", feleltem, „ha tiszteled azt a hét nőt és szeretettel elfogadod, tiszteletben tartod, amit neked ajándékoztak, és ha mindent, amit tőlük kaptál, magadba gyűjtesz és magaddal viszel a következő párkapcsolatba, akkor lehet esélye."
Az, hogy vannak korábbi kapcsolatok, nem jelenti azt, hogy a későbbiek nem lesznek sikeresek. De csak azzal a feltétellel sikerülnek, hogy a korábbi párkapcsolatot tisztelik és méltányolják. Amikor olyanokkal dolgozom, akik ilyen helyzetben vannak, akkor például azt mondatom a férfival az első feleségének: „Megmarad irántad a szeretetem." Ez egy szép mondat. Ezzel a nő megkapja a tiszteletet, és általában megbékél. Ha ez egy ilyen mondat elhangzása után sem történik meg,' akkor különös összefonódások alakulhatnak ki, hiszen akkor a korábbi partnert az új kapcsolatban egy gyerek fogja képviselni anélkül, hogy annak a gyerek vagy bárki más tudatában lenne.
Következő rész: Nemzedékeken átívelő összefonódások és oldásuk
|
Szia Boby!
2010. febr. 14. vasárnap 19:20
/Nevelőszülő/
Nagyon megörültem a felvetésednek, rögtön elkezdtek a gondolatok száguldani a fejemben. Amit említesz, az teljesen helyénvaló és gyakori.
Hogy érthető legyen amit írok, először is külön kell választanunk két dolgot. A napi élet gyakorlatát, és azt ami a lélek szintjén zajlik. Ez a kettő gyakran nem ugyanaz. Jó néhányszor találkoztam olyan esettel, hogy elváltak a szülők, az anya küldi a gyereket az apjukhoz (felszín), ugyanakkor retteg, hogy az apát fogja a gyerek jobban szeretni. A gyerek érzi ezt, és egy idő után nem szívesen fog apjához menni, mert nem akarja anyját bántani, ugyanakkor bűntudata van mert apját elhagyja. Ezek mind nagyon mély szinten zajlanak, és szinte senki sincs tudatában. De ha lelki szinten rendben vannak a dolgok, egy idő után ez a hétköznapokban is megnyilvánul.
Hogy mi a megoldás? Azt nem tudom, a családfelállítás csak segíteni tud a megoldás megtalálásában. Méghozzá lélek szintjén.
Azt mondja Hellinger, hogy a gyerek a szüleiből áll. És ehhez nem is kell olyan nagy tudás, hiszen genetikailag fele apa, fele anya. Ami gond szokott lenni, hogy ezt az egyszerű tényt gyakran elfelejtjük.
Ha valaki hasonló helyzettel jelentkezik a csoportba, a leggyakoribb, hogy képviselőt választunk a gyereknek, a vér szerinti szülőknek, a nevelőszülőknek. Ha nem mutatkozik nagy „gubanc” akkor a nevelőszülők köszönetet mondanak a vér szerinti szülőknek a gyermekért, a gyermeknek megmondják, hogy bármikor felkereshetik vér szerinti szüleiket, és így is nagyon szeretik őt. A vér szerinti szülők is köszönetet mondanak a nevelőszülőknek, amiért gondoskodnak a gyerekükről. Igyekeztem egyszerűen leírni az eseményt.(A valóságban néha kissé bonyolultabb)
Hogy mi lesz napi szinten az eredmény? Mindenkinek jó érzés, mert elismerték.
Idézlek: „minden láthatás alkalmával megforgatja a gyerek szívében a kést, hogy szembesülnie kell azzal, hogy ezek a szüleid, látod, nekik nem kellettél. Főleg ha minden alkalommal egy alkoholista, börtönviselt - esetleg ott látogatható - lezüllött ember társaságát kell elviselni.”
T. Schäfer: Ami a lelket megbetegíti és…című könyvében így ír erről: „…..a pótszülők csak a második helyet foglalhatják el - függetlenül attól, hogy a gyermek mennyire szereti a vér szerinti szüleit. Ha tiszteletben tartják ezt a rendet, akkor a gyermek tisztelni tudja a nevelőszüleit, és elfogadja, amit kap tőlük.
A nevelőszülők nemritkán úgy érzik, hogy jobbak az eredeti szülőknél, például olyankor, ha a vér szerinti szülők züllött életmódot folytatnak. A gyermek viszont ilyenkor is lenézett szüleivel szolidáris, és csak haragszik az örökbefogadóira. Örökbeadáskor a gyermek sok esetben megneheztel a szüleire, és ha a nevelőszülők jobbnak érzik magukat a vér szerintieknél, a gyermek a neheztelését rájuk helyezi át. Ha viszont a nevelőszülők beérik a második hellyel, a gyermek haragja a szüleire irányul, és a nevelőszülők iránt jó érzéseket kezd táplálni.”
Sz. Ildikó
www.csaladfelallitas.5mp.eu
|
Nagyon szívesen
2010. febr. 12. péntek 16:22
/Meddig élet az élet?/
Nagyon szívesen, :-) a képviselő mondta ki. Ezért is (!!!) imádom a családfelállítást. Nagyon sok elfedett igazság kerül felszínre, olyanok is, amiket érzünk, de megfogalmazni nem tudunk. És akkor egyszercsak meghallja (vagy meglátja) az ember!!!
Hédivel most ellenkeznék, ha félelmeid vannak, ne segíts a kómás ismerősödön. Az a tapasztalatom, - és erre időnként felhördüléseket hallok - hogy mindenki önmaga miatt segít a másikon. De ez nem baj, ha nem a másik ellenében történik. Honnan tudhatom, hogy a másiknak mi a jó?
Mint az úttörők, akik azért is átkísérik az úton a nénit, ha akar menni, ha nem. (a fiatalok nem emlékezhetnek erre :-))
|
Kedves Hédi!
2010. febr. 11. csütörtök 12:40
/Meddig élet az élet?/
Már régóta izgat ez a kérdés engem is. Arra a gondolatra jutottam, hogy ketté kell választani a helyzetet. Egyik oldalon ott van a kómás beteg, másikon ott vannak akik maradnak: orvosok, családtagok. Az utóbbiak cselekedeteit az vezérli, hogy bármi áron megmentsenek egy emberi életet, egyrészt kötelességből (orvos - hatalmam van, uralom a dolgok menetét,), másrészt szeretetből (családtagok - elvesztéstől való félelem, a hiány elviselésének nehézsége) A másik oldalon ott a kómás ember, aki a jelek szerint már nem akar (tud, szeretne) maradni.
A családfelállításon - te tapasztalhattad - gyakran választunk képviselőket meghalt rokonoknak. Ők a többségükben jól érzik magukat. (Vannak kivételek persze, pl. amikor erőszakos halállal halt valaki, vagy a leszármazottak elrontják az életüket) Persze mi ezt élők nem tudjuk, és félünk elengedni a szerettünket. Kómás ember képviselőjével nekem még nem volt dolgom, de olyan akadt, amikor egy hölgy azért jött, hogy idős édesanyjával való folyamatos konfliktusát megoldja. Az állítás során kiderült, hogy az édesanya már menne el, de a lánya nem hagyja. Erőlteti az orvost, a gyógyszereket, stb. és ebből állandó veszekedés volt. A lány meg is fogalmazta: "Ha elengednélek, bűntudatom lenne, mert azt hinném, hogy én öltelek meg, azzal, hogy nem figyeltem rád." És ez a leglényegesebb: igen, mi akik maradunk, nem tudjuk feldolgozni a szerettünk halála miatti bűntudatot. (Ha jobban vigyáztam volna,...ha ezt, vagy azt csináltam volna, .....még mindig élne.) Azt hisszük, a sorsot mi irányíthatjuk. Az egyik tanárom mondta: Kicsit felfújtad magad, nem?
Azt nem tudom, mi a feladata a kómában lévő embernek, (főleg mikor MI kötjük gépekhez) azt viszont sejtem, hogy a mienk az, hogy elfogadjuk, hogy bizonyos helyzetekben tehetetlenek és kiszolgáltatottak vagyunk. És ezzel a feladattal előbb-utóbb mindenki szembesül.
Sz. Ildikó
|
Kedves Gyuri!
2010. febr. 10. szerda 11:00
/Nevelőszülő/
Úgy látom, gyakorlati tapasztalataid vannak a témáról.
Azt írod: "De nevelt gyereknek nagyon nehéz lehet lenni. Családtag, de mégsem." És ez így igaz. Családtag, de mégsem. Ez viszont véleményem szerint csak akkor gond, ha valakinek emiatt bűntudata van. Legfőképpen a felnőttnek szokott ilyen lenni, mert maximálisan jót akar. Viszont ha úgy állunk hozzá a témához, hogy "nem vagy a vér szerinti gyermekem, de hozzánk tartozol," akkor ezt mindenki tudomásul tudja venni. Hiszen ez az igazság. Ennek a tudatosítása, akár ki is mondása, mindenkinek nagy megkönnyebbülést jelent.
Sz. Ildikó
|
Kedves Anita!
2010. febr. 10. szerda 10:11
/Nevelőszülő/
(Nagyobbik lányomnak is ezt a nevet adtam:-))
Ha úgy döntesz, hogy belevágsz a nevelőszülőségbe, fontos, hogy ne akard pótolni a vér szerinti szülőket. Nem is fogod tudni soha. Az elvált családokban is nagy problémákat okoz, ha az újonnan jött férfi, vagy nő pótolni akarja az eltávozott szülőt. A gyerekek se pótoljanak semmit és senkit. Sajnos ezt kevés tudatosan elhatározni, mert nagyon mélyen zajlanak ezek a dolgok.
Az örökbefogadás sem jobb sajnos az "odatartozás joga" szempontjából, mert akkor teljesen ki vannak zárva a vér szerinti szülők Sokan azt mondják, hogy az a szülő, akitől a gyerek a törődést kapja, de sajnos lélek szinten nem ez a tapasztalat. A vér szerinti szülők a leglényegesebbek, hiszen a gyerek tőlük kapta a legfontosabbat, az éltetet, és ha ettől az energiától el van vágva, akkor gyengévé válik. Gyakorlatban ez onnan látszik, hogy sikertelen, - még ha jó képességű is, - és keresi a bajt.
Azt gondolom, lehet az ember jó nevelőszülő, ha néhány törvényszerűséget is betart.
Sz. Ildikó
www.csaladfelallitas.5mp.eu
|
